Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The Mexican

2011.04.21

22.-the-mexican-kep_1.jpg

The Mexican


Inez mama szomorúan ballagott fedeles kosarával Redstone poros főutcáján. A Főtéren, szemben a templommal négy férfi gyalulatlan gerendákból, vastag pallókból akasztófát ácsolt. A vastag kötél már ott lógott a gerendán, a kalapácsok élesen csattantak a hatalmas szögeken. Egy szög kemény csomót ért, és elgörbülve kifordult a fából, majd leesett. Az ácsolást figyelő kisfiúk egyike azonnal felkapta, és diadalittasan mutatta a többieknek.
- Akasztófaszög! Az enyém!
A többiek irigykedve nézték szemfüles társukat, aki hirtelen nagyot nőtt a szemükben. „Igazi” akasztófaszöge volt! Közben Inez mama elért a börtönhöz, és bement. Bizony, Redstone már börtönnel is rendelkezett. Nem volt nagy börtön, csak pár rácsos cella volt benne, de mégis csak a városiasodást mutatta. Kingsley seriff a kosarat átvizsgálta, majd beengedte az elítélthez. „The Mexican”, a Mexikói az akasztására várt, Inez mama neki hozott ennivalót, és egy kis üveg whiskyt.

Pedig minden olyan jól indult! Amikor két évvel ezelőtt Inez mama, Jacinto és Julio Cesar Herrero ökrös szekereken, összes vagyonukkal együtt megérkeztek, hamar megtalálták Lolitát és Mosest, a hajdani Maverick Kidet, a jó útra tért bandidót. Inez mama és Jacinto mr. O’Connornál kaptak alkalmazást, ahol Lolitáék is dolgoztak, Herreronak pedig a kovács, mr. Jeff Colby adott munkát. Ezen még jót derültek is, mert Herrero spanyolul kovácsot jelent, így aztán a férfi nevének megfelelő munkát kapott. Egy darabig keményen dolgozott, és mint igazi ezermester, a kovácsfújtató mellett is megállta a helyét. Mr. Colby rendesen megfizette, és a kovácsműhelyben még szállása is lett. Gyakran eljárt az O’Connor farmra, meglátogatta Lolitáékat, Inez mamát, eljátszott a gyerekekkel, esetleg beállt kicsit segíteni Mosesnek. Aztán minden valahogy félresikeredett, a farm helyett inkább a Cairo Saloonba ment, gyakran beszállt a szerencsejátékba – változó sikerrel, – és egyre sűrűbben öntött fel a garatra. Nem volt jó részeg, ha ivott kötözködni kezdett, sértődékeny lett, gyakran verekedésbe is keveredett a helyi férfiakkal. Úgy érezte, nem becsülik semmire, mert mexikói. És ez sajnos majdnem így is volt, egyre kevésbé becsülték, de nem mexikói mivolta miatt, hanem a kötözködő, verekedő, gyakran ittas embert nézték le. A „részeg mexikói”, a „kötözködő mexikói”, a „verekedő mexikói”, egyre gyakrabban emlegették így, aztán a jelzők elmaradtak, és megvetően csak ennyit mondtak, ha szóba került személye: The Mexican, a Mexikói. Kingsley seriff többször is megbüntette részeg rendbontásaiért, eleinte csak pénzbírságot szabott ki, aztán időről-időre lecsukta pár napra. Herrero jól keresett, mr. Colby rendesen megfizette a munkáját, de a pénz mindig hamar elfogyott, eltűnt a Cairo Saloon feneketlen pénztárában, a kártyapartnerek zsebében. Ekkortájt kezdtek megszaporodni a környéken a bűncselekmények, Kingsley seriffet egyre gyakrabban hívták hol lopások, hol rablások miatt. A város összefogott, és közadakozásból felépítették a kis börtönt, hogy az elfogott csirkefogókat legyen hova bezárni. Mr. Colby kedvezményes áron elvállalta a börtön vasmunkáit, így aztán Herreronak egy darabig nem volt ideje kocsmázni. A rácsozatok, kötőelemek kovácsolása sok munka volt, a zárakat készen hozatták. Amikor elkészült a börtön, első lakója szégyenszemre pont Herrero lett, a saját kezével kovácsolt rácsok közé zárták be, részegen. A rablások tetteseit nem sikerült elfogni, pedig a seriff sokat dolgozott, napokat töltött nyeregben. A nyomok, amiket már fejből ismert, a forgalmas országúton mindig eltűntek. Pedig jellegzetes nyomok voltak, a négy patkó cifra körmös patkó volt. És érdekes módon Herrerónak újabban mindig volt pénze. Kingsley gyanakodva figyelte a mexikóit, még lovának a nyomát is megnézte, de az nem egyezett, sima, egyszerű körmök voltak a patkókon, semmi különleges. A személyleírás pedig szinte bárkire ráillett volna, hat láb magas, sovány, csuklyás fekete köpenybe burkolózott alak, rekedtes suttogással. A seriff néha már aludni sem tudott, annyit gondolkodott a rabló kilétén. Aztán egyik szerdán, amikor kilépett a seriff iroda ajtaján, szörnyű látvány fogadta. Vértől mocskos szekér közeledett a Fő utcán, a lovak lassan ballagtak, a bakon egy eszméletlen, véres kocsis. Gyorsan hívták Pencroft doktort, és a sérültet becipelték a Cairo Saloonba.
- Nem biztos, hogy megmarad – mondta a doki, – nem csak megkéselték, de valami husánggal össze is verték. A feje is be van törve, az egyik karja két, a másik három helyen van eltörve, törött bordái is vannak, nincs sok esélye az életben maradásra.
Kingsley azonnal lóra kapott, és kivágtatott a városból. Hamarosan megtalálta amit keresett, a porban egyszer csak feltűntek a cifra körmös patkónyomok. Másfél mérföld után borzasztó látványban volt része. Az út mellett egy asszony holtteste volt, átölelve egy halott kisfiút. Az árkon túl egy fiatal lány feküdt, véres, tépett ruhában, groteszk testtartásban, láthatóan megerőszakolták. Egyik kezében még mindig szorongatott egy pici, véres tőröcskét, pedig a karja is el volt törve. A seriff öklendezett amíg a holtakat egymás után letakarta, majd visszaindult a városba szekérért és emberekért. Mire mindent elrendezett, már másnap lett. Redstone elkezdte élni az életét, de mindenki a tegnapi szörnyűségről beszélt. Pencroft doktor is ébren volt már, éppen a sérült kocsis sebeit kötözte újra.
- Sok vért vesztett, de talán magához tér, addig is gyere – hívta a seriffet, – reggelizz velünk. Az asszony süt pár palacsintát.
A két férfi bement a konyhába, ahol a seriff elmesélte, mit talált az országúton.
- Jó lenne, ha magához térne, mert a nyomok szokás szerint eltűntek, és talán el tudná mesélni, mi is történt valójában.
- Én megtettem mindent – mondta a doki fáradtan, – most már minden a férfi életerején múlik.
- Köszönöm a reggelit, megyek, intézkedek a temetésről, megcsinálom a papírmunkát. Ha esetleg történik valami, szóljál. Egész délelőtt az irodámban leszek.

A seriffnek volt munkája bőven. De tizenegykor jó hírt kapott, a sérült magához tért. Két helyettesével és a polgármesterrel azonnal a doktorhoz siettek, kihallgatni a beteget, amíg még él. Elég rossz bőrben találták, de tudott beszélni!
- A nevem Frank Porter, keletről jöttünk a családommal, a feleségem, a lányom és a kisfiam voltak velem. Nevadába igyekeztünk, ott szerettünk volna letelepedni. Egész idáig baj nélkül jöttünk, pedig közel fél éve úton vagyunk. Kerültük a feltűnést, szép ráérősen jöttünk. Otthon, keleten nem volt munkám, és amikor örököltünk egy kis pénzt, elindultunk nyugatra szerencsét próbálni. Bár ne tettük volna! Amikor közeledtünk a városhoz, egyszer csak egy fekete csuklyás lovas jött szemből, és megállította a szekeret. Pénzt követelt, és elkapta a kisfiam, kést szorított a nyakához! Azonnal odaadtam mindent, de neki nem volt elég, áttúrta a holminkat is, persze nem talált már több pénzt, értéket sem nagyon. Aztán észrevette az asszony fülbevalóját, azt egyszerűen kitépte a füléből, majd szemet vetett a lányomra, én még mindig nem mertem mozdulni, mert a kés ott volt a kis Ben nyakán. A lányom, Martha, nem akarta levenni a nyakláncát, hanem megpróbált elszaladni. És ekkor a gonosztevő átvágta a kisfiam torkát, aztán két ugrással elkapta a lányt! Megpróbáltam kiszabadítani, de a kést, amin Ben fiam vére volt, most többször is belém vágta. Összeestem, de még láttam, hogy egy csákánynyéllel, amit a szekérről vett le, agyonveri a feleségem! Szegénykémnek nem kellett sok, tán ha négy csapást kapott, és meghalt. Én összeszedtem a maradék erőm, és újra megpróbáltam védeni a lányom. Ekkor törte el a karjaim a csákánynyéllel, és ekkor tört be a fejem is. Összeestem. A haramia elkezdte letépni a ruhát a lányomról és meg… – sírta el magát a férfi, – szegény egy darabig csak sikoltozott, aztán elcsendesedett. Mire a köpenyes végzett, már egészen csendben volt. Viszont az utolsó pillanatban a csuklyát lerántva kis tőrével végigvágta meggyalázója arcát, erről majd meg lehetne ismerni, ha megtalálja. Szegény Martha, milyen szép lány volt! A sebeim miatt elvesztettem az eszméletem, talán ezért vagyok még életben, a rabló azt hihette, meghaltam. Amikor magamhoz tértem, felkapaszkodtam a szekérre, és elindultam segítségért. Többre már nem emlékszem. Kapja el ezt az embert, seriff, kapja el és az Isten is megáldja érte!
A vallomást leírták, és a seriff elgondolkozva mondta a két segédnek.
- Bob, te vidd a papírokat az irodába, és zárd be a szekrénybe, Mike, te gyere velem, elmegyünk a kovácshoz. Már hosszú ideje gyanús nekem a Mexikói, de soha nem tudtam semmit rábizonyítani. Minden esetre legyünk résen, mert ha igazam van, akkor nehéz dolgunk is lehet vele. De ha hárman megyünk, még gyanút fog. Mike, hozd a lovad száron, mintha patkolni vinnénk. És mondom, legyél résen!
Szép lassan kiértek a város szélére a kovácsműhelyhez. Bentről a kalapács csengése hallatszott, Herrero ott volt, és dolgozott. Kikötötték a lovat, és Kingsley bement elölről, Mike pedig hátulról került.
- Jó napot, mr. Herrero – kiáltotta túl a zajt a seriff, – jó munkát!
A férfi felnézett munkájából, és a tűz fényében jól lehetett látni összeszabdalt, beesett arcát. Egy izzó vasrudat kovácsolt minta szerint, díszes kerítésbe való rudat. Hirtelen csend lett.
- Mr. Herrero, mi történt az arcával?
- Mi köze hozzá? – válaszolta a Mexikói mogorván, – megvágtam borotválkozás közben, remegett a kezem.
- Az országúton nem remegett? Rablás közben nem szokott remegni?
Herrero szeme összeszűkült, sötéten nézett a seriffre.
- Tegnap nem járt véletlenül odakint? Nem találkozott egy szekérrel? Mintha látták volna a szekér mellett, csákánynyéllel a kezében, letépett csuklyával.
A következő pillanatban a nehéz kalapács zúgva szelte a levegőt, egyenesen Kingsley feje felé. A seriff éppen csak el tudott hajolni, miközben fegyvert rántott. Erre azonban már nem volt szükség, Mike hátulról leütötte a férfit. Az izgalomtól lihegve bilincselték meg.
- Mike, keressük meg a kovácsot, jöjjön tanúnak, kutassuk át a Mexikói holmiját.
Mr. Colby megdöbbenve jött velük Herrero szállására.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire képes, bár az utóbbi időben tényleg furcsán viselkedett – mondta a kovács, – és gyakran volt távol is.
A szobában nem is kellett sokat kutatni, egy batyuban megtalálták a véres köpenyt, az elrabolt pénzt és az ékszereket.
- De mi lehet a nyomokkal? Nézzük meg alaposan a lovat is!
A ló felnyergelve álldogált az istállóban, úgy látszik a Mexikói menni akart valahova. A seriff sorban felemelte a patákat, de sima, hétköznapinak látszó patkók voltak a lovon.
- Nem értem, minden alkalommal cifra körmös patkónyomokat láttam, lehet, hogy tévedek? Nézzük át a nyeregtáskákat is.
Nem kellett sokat kutatni a nyeregtáskából szerszámok kerültek elő, és négy pár cifra, csavaros patkóköröm. Herrero egyszerűen lecserélte a patkón a körmöket, ezért nem lehetett soha nyomon követni. Összeszedték a bűnjeleket, és elindultak a megbilincselt rablóval az új börtön felé. Hatalmas felzúdulás lett a városban, amikor kiderült, Herrero, a Mexikói a tettes. Az emberek ki akarták hozni a börtönből, hogy meglincseljék, Kingsley seriff csak a levegőbe leadott lövésekkel és remek rábeszélőképességével tudta szétoszlatni a feldühödött tömeget.
- Emberek, menjenek haza, Herrero már a törvény foglya, és nekem az a dolgom, hogy tisztességes tárgyalást rendezzek neki! Ha bűnös, megkapja a méltó büntetést!
- Lógni fog! Lógni! – üvöltött a tömeg.
- Ha a bíróság úgy ítél, akkor lógni fog, most menjenek haza!
A seriff komolyan gondolta a tisztességes tárgyalást. Az állam másik végéből hozatott esküdteket, az ügyvédet és a bírót is messziről hívta. Nem volt hosszú a tárgyalás, mr. Porter lassan felépült annyira, hogy sírástól el-elcsukló hangon tanúvallomást tudott tenni, és ott voltak a tárgyi bizonyítékok is, a pénz, a véres ruha, és a cifra patkókörmök a szerszámokkal. Herrero dacosan hallgatta a halálos ítéletet. Amikor Inez mama értesült a dolgokról, beköltözött a városba, hogy minden nap enni és inni vigyen a férfinak. Sokan nem értették, miért teszi ezt?
- Én hoztam őt ide, én is felelősnek érzem magam. Kérem Istent, hogy bocsásson meg nekem ezért, és adjon vigasztalást az életben maradtnak.
Eljött a nap, és Inez mama utoljára ment be a börtönbe. Megvárta, amíg a férfi befejezi az evést, és megissza italát.
- Julio Cesar Herrero, gyere, térdelj le és imádkozz, bánd meg bűneidet, mert eljött az idő! Imádkozz!
- Inez mama! – sírta el magát a férfi, – bárcsak soha ne jöttem volna el otthonról! Itt nem éreztem jól magam, hiányzott az otthonom, és bűnös életet éltem. Szégyent hoztam magára is, bocsásson meg érte!
- Don Herrero, én megbocsátok, de Isten bocsássa meg bűneid! Itt van egy rózsafüzér, még otthonról a Nuestra Señora de Guadalupe kolostorból hoztam, a Szent Szűz áldása van rajta! Tedd a nyakadba, és vele együtt lépj át Isten ítélőszéke elé! 

Kint a Főtéren hatalmas tömeg gyűlt össze. Várták a kivégzést, és közben zsoltárokat énekeltek, imádkoztak a megölt emberek, és az elítélt lelki üdvéért. Amikor a börtön ajtajában megjelent a seriff, a tömeg elcsendesedett. Néma csöndben, melyből sütött a Mexikói iránti gyűlölet, vonult végig Herrero az akasztófa emelvényéig. A tömeg akkor kezdett el zúgni, amikor a halálraítélt felkapaszkodott a hurokhoz. A seriff felolvasta az ítéletet, és a tömeg megint elcsendesedett. A pap feszületét csókra nyújtotta, és Herrero könnyekkel a szemében megcsókolta. Hátulról a fejére húzták a csuklyát, és a tömeg új zsoltárba kezdett. Inez mama térden állva imádkozott, amíg az ének tartott. A hirtelen beállt csendben a csapóajtó kinyílt, és Julio Cesar Herrero, a Mexikói befejezte bűnös életét. Inez mama még sokáig imádkozott a kötélen lógó holttest előtt, majd gondoskodott a temetésről. A temető egy eldugott zugába temették, de tisztességesen, gyalult koporsóban, a hantra követ is állíttatott, ez volt Inez mama vezeklése.

 

Némethy Géza, 2009.

Kép: Berta Tamás 2010.