Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szenteste a Sziklás-hegységben

2009.02.09

Szenteste a
Sziklás-hegységben
 

Kilenc napig erősen havazott a Sziklás-hegységben. Voltak helyek, ahol a hó már több mint két méteres volt, Josef háza is csak fekvésének köszönhette, hogy nem tűnt el a hó mélyén. Amúgy a szokottnál nagyobb, masszív gerendaház volt, mert Josef úgy építette, hogy a négy ló, két nyerges és két málhás is beférjen, mert ezen a vidéken hamar megfagytak volna. Így viszont mint kályhák is működtek, belehelték a helyiséget, és egészséges, friss lószaggal dúsították a kandallóban ropogó gyantás fenyőhasábok illatát. Reggel elállt a havazás, viszont rettenetes hideg lett.

 Josef reggel óta fát hasogatott a nehéz kétélű fejszével, és folyamatosan hordta be a házba, ahol a kandalló mellett illatos rakásba rakta, közben pedig táplálta a tüzet. Szükség is volt az extra melegre, mert felesége mindenórás terhes volt, bármelyik pillanatban megérkezhet az új jövevény. A férfi keményen dolgozott, lehelete szakállára fagyott, mókás erdei rém képet kölcsönözve neki. Összenyalábolta az utolsó adag fát és bevitte a barátságosan meleg házba. Kint tán már harmincnégy fok is lehetett mínuszban, de bent a kandalló és a négy ló igen kellemes hőmérsékletet hoztak létre. Felrakta a fát a halomra, négyet pedig a kandallóba dugott. A mosdóállványon – mert ilyen is volt a házban, köszönhetően feleségének – gyorsan megmosta kezét-arcát, és csak ez után ment az ácsolt ágyhoz, ahol csodásan szép és meleg medvebőrök között vajúdott felesége.

- Maria, kedvesem, hogy vagy?
- Egyre jobban, – nevetett rá szerelmesen az asszony – mert érzem, hogy hamarosan itt lesz a fiad, akit úgy vársz.
Josef mosolyogva gyújtott rá, a pipafüst elkeveredett a gyantás füsttel, a lovak kipárolgásával. Aztán kiverte a hamut a pipájából, és nekilátott ebédet főzni. Maria egyre nehezebben vette a levegőt, és bár nem volt annyira meleg, kipirult és megizzadt. A sült csöndesen sercegett a hatalmas serpenyőben, a bádogtányérok halkan csörömpöltek, ahogy a férfi megterített.
- Josef! – sikoltotta a nő. – Jön!
Serpenyő félrerántva, és a férfi aggódva fogta meg Maria kezét. Ezen kívül a mafla férj nem sokat tudott segíteni, de a szülés tudománya amúgy is a nők kiváltsága. Szerencsére Maria erős asszony volt, és Josefnek hamarosan már csak annyi dolga volt, hogy vadászkésével elmetszette a köldökzsinórt, a fiú megérkezett. A prémvadász legszebb prémeibe burkolta az újszülöttet és elragadtatott arccal nézte.
- Itt a Te fiad – súgta neki az asszony, – itt van, akire úgy vágytál!
- Drága asszonykám, ennél szebb ajándékot nem is adhattál volna Karácsonyra, ő a világ legszebb kisfiúja! – hálálkodott Josef.
- És mert Karácsonykor született, nevezzük Jesusnak – tavasszal, ha lemegyünk a városba, erre a névre keresztelje Pablo atya!
A férfi ujjongva kapta fel fiát és boldogan mutatta meg a négy lónak, akik kiemelve fejüket a jászolból, rövid nyerítéssel köszöntötték a kis Jesust. Kintről hótalpak ütemes surrogását hozta a szél, és kisvártatva megzörgették az ajtót. Josef gyorsan visszaadta a gyermeket Mariának, és fegyvert ragadva ment ajtót nyitni. Az ajtó előtt három indián állt, a prémvadász legközelebbi szomszédjai. Gyorsan beengedte őket, és újabb húsokat dobott a serpenyőbe. A három indián ragyogó szemmel nézte az új jövevényt.
- Josef, lenni új fiad? – kérdezte Szikár Medve, – kézbe vehetem?
A férfi aggódva adta át a prémekbe bugyolált fiút, de aggodalma felesleges volt. A három törzsfőnök alaposan megnézte a gyermeket, majd saját nyelvükön halk, torokhangú énekbe kezdtek, közben többször magasba emelték a fiút. Odakint már besötétedett, de az indiánok kinyitották az ajtót, és kimentek, vitték a kis Jesust is. Maria reszketve nézte, a félelem összeszorította a szívét, de nem mert szólni. A három törzsfőnök magasba, az ég felé emelte a fiút, és tovább énekelt. A csillagos égen egyszer csak üstökös tűnt fel, és a főnökök ennek láttán visszahozták a gyermeket a jó meleg házba.
- Fiadra nagy jövő vár – mondta Mennydörgő Fehér Sas, – nagy vadász és nagy harcos lesz, messze földön ismerni fogják nevét, híres lesz fehérek és indiánok közt!
- A jel, amit az égen láttunk – folytatta Fekete Arc, – népünknél csak nagy főnökök és sámánok születésekor jelenik meg!
- Úgy illik – vette át a szót Szikár Medve, – hogy ősi hagyomány szerint nevet és ajándékokat adjunk neki!
A három indián halkan tanácskozni kezdett. Hamar megegyeztek, és csomagjaikban keresgélni kezdtek.
- Először is a szent füstölőt adjuk át, melynek füstje elviszi a szellemek birodalmába, – szónokolt Mennydörgő Fehér Sas, – aztán egy kis aranyat, hogy élete gazdag és nemes legyen, mint a sárga fém – tette hozzá Fekete Arc, – és harmadjára egy tomahawkot, hogy sikeres és nagy harcos legyen, erős és könyörületes hadifőnök! – fejezte be a szónoklatot Szikár Medve.
Az indiánok letették ajándékaikat a kisded mellé, majd újra énekelni kezdtek. Hosszan énekeltek, a Nagy Szellem áldását és segítségét kérték a fiúnak.
- Legyen a fiú neve Szárnyas Csillag! – kiáltották mindhárman. – Wakan Tanka, a Nagy Szellem vigyázza lépteit, legyen ő a békehozó nagy harcos, népeink közti kapocs, a béke hozója!
Maria könnyekkel a szemében köszönte meg az indiánoknak a megtiszteltetést, az ajándékokat, és Josef a terített asztalhoz invitálta a főnököket.
- Gyertek és egyetek velünk, ünnepeljük a fiam, mindannyiunk nagy reménységének születését, ezt a boldog napot!
A lovak ismét nyerítettek, a négy férfi leült a terített asztal mellé, és finom szarvas sülttel ünnepelték a kis Jesus, a Szárnyas Csillag születését. A Sziklás-hegység behavazott erdeire béke és szeretet költözött szent Karácsony napján. 

 

 

Némethy Géza, 2008. Karácsonyán