Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RSR - Rock & Sand Ranch

2010.03.01

RSR – Rock & Sand Ranch

 

Ez bizony már nem a Mogollonok vadregényes és buja vidéke volt, mindenütt sziklák és homok, amerre a szem ellát. A sivár tájat csak időnkét szakítja meg egy-egy zöldebb folt, de az is inkább csak csalfa reményként. Alapjában véve, mint ha sivatagi utazók lennének, víznyerőhelytől víznyerőhelyig kellett vándorolni az embert-állatot egyaránt próbára tevő napsütésben. Kicsit szét is szakadozott a menet, elöl – az utat mutatva – Moses Ackermann, a hajdani Maverick Kid lovagolt, aztán két alaposan megrakott szekér következett, szállítva mindazt, amire a Rock&Sand Ranchon szükség lehet. Szerszámok, élelmiszer, ruhaneműk, bútorok, konyhafelszerelés, és négy macska, akikre fontos feladat várt. Útközben, de majd a megérkezés után is védeniük kell az élelmiszer és vetőmag készletet a rágcsálóktól. Felelősségteljes feladat, rossz bérezéssel. A szekerek után hosszan elnyúlva következtek az állatok. Ötven fiatal marha, már az RSR billoggal jelölve, néhány ló, és négy tartalék öszvér. Az állatok körül ketten lovagoltak, egy fiatal néger fiú, Jebediah Saxton, és egy még fiatalabb mindenesfiú. A menet lassan haladt előre az RSR ranch felé. Már elhagyták Mayhillt, és mielőtt meglátnák Hope szélső házait, délre kell fordulniuk, hogy ott újra életet leheljenek Ackermann régi farmjába.

 

Moses elgondolkodva lovagolt be a leszakadt kapuszárnyak között. Bizony, nehéz időket élt itt meg fiatal házasként. A munka sok volt, az élelem kevés, a tulajdonos – mr. Hugh Baker pedig meg akarta erőszakolni gyönyörű feleségét. Szerencsére idejében érkezett, és meg tudta akadályozni a gyalázatot. Baker meghalt az ő kezétől, de mivel a seriff, mr. Rud Johnson szemtanúja volt az eseményeknek, Ackermannt felmentették. Bakernek nem volt örököse, csak adósságai, és úgy alakult, hogy Moses a tartozások rendezése után megkapta az RSR ranch tulajdonjogát. Nem akartak itt élni, ezért amint tehették, továbbálltak. És most megint itt van, hogy lehetőséget adjon a fiatal négernek, hogy tisztességes munkával kereshesse meg a kenyerét. Szép lassan az egész menet megérkezett, Moses még mindig elgondolkodva állt a kissé romos épület előtt, a ló lehajtott fejjel próbált volna elérhető fűszálakat találni. Szórakozottan morzsolgatta a kezében az imént felszedett száraz fűcsomót.

- Csak elértünk ide – riasztotta fel Jebediah hangja, – és még veszteségeink sem voltak! Szerencsés kezdet!

- Ne bízd el magad, Jeb! Nézz csak körül, mennyi munka vár itt rád! Mi egy hétnél tovább nem maradunk, és itt maradsz egyedül a gondokkal.

- Főnök, Isaac, a mindenesfiú szívesen itt maradna velem, már meg is beszéltük az úton. Otthon, Redstone-ban nem várja senki, és jó dolgos legényke.

- Rendben. Most azonban lássunk neki lerakodni. És ami a legfontosabb, nézzük meg, van-e víz a tartályban, a szélkerék – hallom is, – még forog. Nyikorog, de forog. Ha a kút nem apadt el, ezzel kezdd a munkát, ez a legfontosabb, a víz!

A férfiak nagyon keményen dolgoztak, az ötödik napon már lakható volt a ház, rendbe tették az istállót, a karámokat. A ház mögött egy kis darab földet megtisztítottak a kövektől, megtrágyázták, átforgatták, ez lesz majd a konyhakert. Kitettek néhány hatalmas kősó tömböt az állatoknak, így biztosak lehettek abban, az állatok nem fognak végképp elkóborolni, sót nyalni mindig hazajönnek majd.

- Holnap bemegyünk a városba – kezdte az esti beszélgetést a vacsora után Moses, kávésbögrével a kezében. – Megkeressük Johnson seriffet, elintézzük a hivatalos dolgokat, megvesszük, ami még kell, és aztán magatokra maradtok.

- Főnök, vennék pár birkát, szerintem abban nagyobb fantázia van ezen a vidéken, mint a marhában. Még van egy kis pénzem, remélem, elég állatot kapok érte.

- Vigyázz a birkával, nem leszel velük nagyon népszerű ezen a vidéken! A helyiek úgy tartják, marha és birka nem fér meg együtt, csak bajt veszel a nyakadba!

- Kinek mi köze hozzá, hogy milyen állatokat tartok! – heveskedett a fiatal néger.

- Senkinek semmi köze hozzá, de hallgassuk meg előtte, mit mond majd a seriff a helyi viszonyokról.

Másnap reggel mind lóra-szekérre ültek, és belovagoltak a „városba”. Hope akkoriban még csak egy hosszú, kifli alakú falu volt, de természetesen városnak nevezték, és egy kis kápolnán kívül még „Grand Hotel & Saloon” is volt benne, na meg a megyei seriff hivatala és a börtön. A börtön négy cellájából legalább háromban mindig volt éppen valaki, vagy részeg randalírozás, vagy tolvajlás miatt, de az akasztófa arra is emlékeztetett, hogy még négy hete sem múlt el, amikor a három Quint fivért rablásért, gyilkosságokért fellógatták. Johnson seriff a hivatala előtt támasztotta a korlátot, amikor a társaság oda ért.

- Nahát, akármi legyek, ha ez nem Moses és a védence! – kiáltotta a seriff. – Sikerült újra éleszteni az RSR ranchet, vagy mennek vissza Redstone-ba?

- Ha én eldöntöttem, hogy megpróbálok itt élni, akkor bizony semmi sem tántoríthat el – bökte meg üdvözlésképp a kalapját Jeb. – A ranch már üzemel!

- A papírokat intézni jöttünk – folytatta Moses, – meg persze jó tanácsért, és szívesen innék egy-két italt a régi ismeretségre is. De első a papírmunka!

- Menjünk át Malden bíróhoz, a papirosokat ott tudjuk elintézni. Az eredeti birtoklevelet elhozták?

- Itt van minden, ami csak szükséges.

A bírónál két és fél óra alatt végeztek. Moses a tulajdonjog fenntartása mellett teljes döntési joggal kinevezte Jebediah Saxtont a Rock&Sand Ranch intézőjévé. Jeb felszabadító okiratáról pedig – ami a szabad ember voltát bizonyította – hivatalos másolatot készített az írnok, a seriff és a bíró pedig hitelesítette. Így aztán ez a papír is bekerült a nagy, RSR feliratú dossziéba. Moses kifizette az összes illetéket, de bosszúsan morgott.

- Azért ötven dollár ilyen kevés munkáért talán túlzás, bíró úr!

Ezek után mindannyian átvonultak a Grand Hotel & Saloon ivójába, ahol Jeb, mint újsütetű intéző vendégül látta a társaságot.

- Seriff, vennék pár birkát is, ha tudna esetleg valakit, aki eladna nekem.

- Eladó birka van éppen elég, de veszélyes dolog erre birkát tartani. Nem nagyon szeretik errefelé a birkaszagot, és ezen még az ötven marhája is csak keveset fog enyhíteni. Pedig a birka jó üzlet, a gyapjúnak elég magas az ára, ha ért hozzá, csinálhat sajtot, és vannak páran a városban, akikre bármikor rá lehet sózni egy-egy fiatal bárányt, amit megsüthetnek vasárnapra. Például én is szeretem a zsenge bárányhúst! Ha megittuk az italunkat, jöjjön, bemutatom mr. Chestertonnak, a boltosnak. Minden kereskedelmet ő tart a kezében, a fene egye meg! Ha jön valami konkurencia, akkor vagy felvásárolja, vagy elüldözi. Vigyázzon vele, és egyelőre ne emlegesse előtte a birkákat. Inkább vásároljon valamit, elsőre ne akarjon alkudozni bármekkora árat is mond az a rabló, és fizessen készpénzzel!

- Ti csak menjetek – szólt közbe Moses, – mi itt megvárunk a fiúkkal. Elvégre már a magad ura vagy, Intéző Úr!

Megitták az italukat, és elindultak. Kis város lévén, nem volt messze a bolt, ahol nagyon hamar végeztek. Chesterton elég barátságtalan volt, egyedül akkor derült fel kissé az arca, amikor Jeb vett egy hordó melaszt, petróleumot, lőport, önteni való ólmot, több doboz csappantyút, egy közepes demizson, bizonytalan eredetű whiskyt, egy zsák babot és két zsák lisztet, mindezt botrányosan magas áron. A boltos eltette a pénzt mire Jebediah komor arccal megjegyezte:

- Legközelebb sokkal kedvezőbb árat kell megállapítania, mert akkor már törzsvevő leszek! És annak jár a kedvezmény.

A boltos arcáról lefagyott a mosoly. A vásárolt holmit Isaac felrakta a szekérre, és továbbálltak.

- A fiú maradjon itt a szekérrel, mi pedig menjünk birkát nézni – rendelkezett a seriff. – Jó lenne még sötétedés előtt visszaérni a városba.

Megsarkantyúzták a lovakat, és hamarosan csak a kavargó por mutatta, merre távoztak. Még egy órát sem mentek, amikor feltűntek a birkák.

- Na, Jeb, itt vannak a birkái! Nézze meg alaposan, mennyit akar belőlük venni?

- Úgy harminc-negyven darabra gondoltam, de nem tudom, mi az ára errefelé.

- Szinte ingyen megkaphatja az özvegytől őket – felelte Johnson, – csak udvarias legyen vele, nagyon kell neki a pénz.

Jeb alaposan megnézte a birkákat. Pásztor nem volt velük, hanem egy hatalmas termetű szamárcsődör vigyázott rájuk. Jó állapotban voltak, és hamarosan megint nyírni lehet őket. Továbbmentek, és egy elhanyagolt, de szép házhoz értek. Az özvegy otthon volt.

- Hölgyem, Jebediah Saxton a nevem – vette le a kalapját a fiú. – Én vagyok az RSR új intézője, és birkákat szeretnék venni, ha meg tudunk egyezni.

Az özvegy bizalmatlanul nézett rá.

- Még sosem hallottam rabszolga intézőről!

- Asszonyom – szólt közbe a seriff gyorsan, mielőtt Jeb kitört volna, – mr. Saxton nem rabszolga, hanem szabad és bátor ember. Adjon el neki birkákat, és nem fogja megbánni. Mennyi darabja?

- Attól függ, mennyit akar venni, pár darabbal nem érdemes vacakolni. Vegye meg mind – nézett a fiúra, – nem tudom pontosan, talán hatvanöt-hetven darab lehet, olcsón odaadom, ha készpénzben fizet. Három dollárjával számolva kétszáznegyven, és máris viheti őket.

- Hölgyem – mosolygott rá a fiú, – nekem nincs szükségem ennyire, meg drága is. De mondok én valamit, elviszem mind, száznyolcvanért.

- Kettőtízért megkaphatja.

- Kétszáz – vette elő a bankókat Jeb, – és elviszem a szamarat is, egyelőre úgy sem tudok pásztort keríteni. Megfelel? – morzsolgatta a pénzt az asszony orra előtt.

- Rendben – kapta ki a pénzt a kezéből az asszony, – akár máris viheti őket.

- Papír kell róla – szólt közbe a seriff, – menjünk be és írjuk meg!

- Az én házamba nigger nem teszi be a lábát – fortyant fel az asszony, – inkább kihozom az írószerszámot, papírt.

Jebediah nagyot nyelt, megfordult és oda ment a lovakkal a kúthoz, és megitatta őket. A seriff közben bement a házba az asszony után. Hamarosan megjelent az ajtóban, kezében a papírokkal és egy tollal, amit már meg is mártott a tintában. A fiú aláírta a papírokat, a felét eltette, a másik felét lerakták az ajtó melletti lócára, és hogy a szél el ne vigye, tettek rá egy követ, felültek a felfrissült lovakra, és visszaindultak a városba. Amikor odaértek a birkákhoz, Jeb megállt, kiválasztott két szép kövér birkát, és az egyiket fellódította a seriff elé a nyeregbe.

- Köszönöm a segítségét, mr. Johnson, egyék meg egészséggel!

A másik birkát maga elé vette, és hamarosan visszaértek a városba. Ott elbúcsúztak a serifftől, és az egész csapat visszaindult a ranchre. Ott Jeb pillanatok alatt leölte a birkát, és hamarosan a nagy kondérban rotyogott, hogy méltó búcsúvacsorául szolgáljon a Redstone-ba hazatérőknek. Vacsora után még egyszer átbeszélték a teendőket. Moses figyelmeztette:

- Jebediah, nagyon nehéz dolgod lesz. Láthattad Hope-ban, az emberek nem szeretik itt sem a négert, sem a birkát. Dolgozz keményen, járj be a városba, de térj ki minden verekedés elől! Próbálj meg kereskedni velük, fogadtasd el magad! Soha ne lássanak ittasan! Ne vitatkozz velük! Hagyok itt egy Remington revolvert és egy vadászpuskát, de ha nem muszáj, ne használd őket. De ne is mutatkozz fegyver nélkül, és gyakorold a lövészetet. Félek, hogy szükséged lehet rá. Ha baj van, keresd meg a seriffet, ő jóindulattal van feléd, és ha úgy adódik, akár mr. O’Connornak is táviratozhatsz, meg persze nekem is. Vigyázz magadra, jövőre találkozunk.

 

Elkezdődött a robot az RSR farmon. A birkákat áthajtották a szamárral együtt, és az okos állat, mint egy parancsnok, azonnal megértette, mit vár tőle Jebediah. Minden reggel más helyre vezette a sok birkát, és alkonyatkor tévedhetetlenül hazavitte a hiánytalan nyájat. Az időnként megjelenő prérifarkasokat elkergette, de olyan is volt, hogy egy szerencsés rúgással megölt egy kojotot. A farmon elkészült a konyhakert, és Jeb öntözőcsatornát ásott, a szélkeréktől közvetlenül vezette az öntözővizet az ágyásokhoz. Isaac segítségével nekilátott egy nagyobb darab föld megtisztításához, jövőre kukoricát is akart vetni. A kövektől megtisztított földre többször ráterelte az állatokat, hogy előkészítsék, megtrágyázzák a talajt. A tehenek és a birkák között sok nőstény vemhes volt már, szép szaporulatnak néztek elébe. A városba Moses tanácsa ellenére nagyon ritkán ment be, nem szerette az ott lakókat, és ez kölcsönös volt. Hiába dolgozott keményen, hiába hordta be a városba a remek sajtokat, a színe nem lett fehér, továbbra is lenézték, megvetették. Aztán egy napon a kocsmában, pardon, a Grand Hotel & Saloonban a barman nem akarta kiszolgálni. A Hope-ba eljutó polgárháborús hírek mind déli győzelmekről szóltak, és sokan szerették volna Jebediaht ismét rabszolgaként, láncra verve látni. Johnson seriff tehetetlen volt.

- A legjobb az lenne, ha feladnád! Hagyj itt mindent, majd eladjuk valahogy, de menj el! Ezek nem fognak békén hagyni, és félek, hogy még a végén téged kell, hogy becsukjalak.

- Nem adom fel! Keményen dolgozom, hasznot termelek mr. Ackermannak, az RSR egyre szebb lesz! A kocsma nélkül meg majdcsak meg leszek.

Sajnos, nem csak a kocsmáról kellett lemondani, Chesterton először megemelte az árait, természetesen csak neki, aztán ő is közölte, niggert nem szolgál ki. Jeb nem bírta tovább, leütötte a kereskedőt. Másnap a seriff nagy sajnálkozások közepette, de bilincsben vitte vissza a városba. Egy hónapot ült a börtönben, és ha a seriff nem vigyáz, hát még meg is verik a helyiek. Szabadulása után elment Mayhillbe, ott akart vásárolni. Az ottani kereskedő kiszolgálta ugyan, de botrányos árakon. Legközelebb Isaac ment a boltba, és majdnem fél áron megúszták az egészet. Innentől kezdve nem ment többet vásárolni. Viszont a sajtot, terményeit – nagyon szép zöldségeket termelt, – be kellett vinnie a városba. Szerencsére már kialakult vevőköre volt, akik tisztességes árat fizettek. Egyik alkalommal két fehér suhanc rátámadt, és elkezdték a szekérről leszórni az árut a sáros főutcára. Nagyokat röhögtek, ahogy a kerek sajtok elgurultak, és végül belecsobbantak egy nagyobb pocsolyába. Jebediah nem hagyta magát, és kitört a verekedés. A sok munka nagyon megerősítette Jebet, harmadik ütésével le is terítette az egyik suhancot, de a másikkal sokkal nehezebb dolga volt. Nagyon gyors, és nagyon erős volt, rendre megelőzte az ütéseit, és az ökle, mint egy kovácsoltvas pöröly csattogott a néger fiú fején. Közben szép kis nézőközönség gyűlt köréjük. A másik suhancot félrehúzták az útból, és most egy egész embergyűrűben folyt a verekedés. Jebediah egyre jobban megrogyott a rá záporozó ütések alatt, de nem adta fel. Arcán több helyen felszakadt a bőr, és már nehezen kapott levegőt. Ellenfele kezdte kiélvezni a várható győzelmét, most már a közönségnek bokszolt. Látványos, nagy ívű ütésekkel előzte meg Jeb egyre lassuló öklét. A tömeg egyértelműen neki szurkolt. Végül ballal megfogta a néger vállát, maga elé igazította, jobb kezét hátrahúzta, és diadalmasan körbekacsintott a közönségre. Jebediah utolsó erejét összeszedve lerázta a válláról a kezét, és a két öklét összefogva egy hatalmas ütést mért a suhanc állára. Jeb ott állt lihegve, vérző arccal, ökölbe szorított kézzel, a lábánál az eszméletlen támadójával. Az emberek döbbenten elhallgattak. Ekkor valaki hátulról puskatussal leütötte, és a felbőszült tömeg rárontott, összecsukló testét számtalan ütés és rúgás érte. Agyon is verték volna, ha a seriff késve ér oda, és néhány figyelmeztető lövéssel szét nem kergeti a feldühödött tömeget. Jeb megint a börtönben találta magát. Másnap a "tanúk" mind eskü alatt vallották, hogy a néger először provokálta a két fehér fiút, aztán megtámadta őket, végül kis híján mindkettőjükkel végzett. A bíró belátóan mindössze három hónap elzárásra ítélte, amit a bámész bajkeverők keveselltek. Jebediah a sok munkára hivatkozva kérte, hogy az elzárást inkább pénzbüntetésre váltsák. Kilencven dollárt fizetett a három hónap megváltásáért. A tárgyalás után a seriff leült vele beszélgetni.

- El kellene menned a környékről! Most jött meg a hír, Gettysburg mellett egy többnapos csatában az északiak győztek, rengeteg halott volt. Ezek az itteni hősök nem fogják hagyni, hogy ennyivel megússzad a dolgot. Pakolj össze, és menj vissza Redstone-ba. Amit lehet, megtettél, felvirágoztattad az RSR-t, mr. Ackermann büszke lehet rád! De itt nincs helye egy szabad négernek. Meg fognak ölni, ha nem mész el idejében.

- Seriff, nem akarom feladni. Ha még egy darabig ki tudom húzni, akkor piacra tudom hajtani a szaporulatot, és utána még messzebb megyek vásárolni, kereskedni. De nem adom fel!

Jebediah egy fegyvercsempésztől több hadipuskát vett, felkészült a harcra. Isaac nem akart elmenni a farmról, pedig megtehette volna. Nap mint nap várták, hogy történjen valami. Megerősítették az ajtókat, ablakokat. A házban mindenütt fegyverek voltak, meg rengeteg lőpor és golyó. Jebediah és Isaac puskával a kézben végezték a napi munkájukat. A támadás hamarosan bekövetkezett. Épp a szélkereket javították, amikor rajtuk ütöttek. A támadók első lövései célt tévesztettek, Jeb túl magasan volt, a szélkerék áttételénél, Isaac pedig az első lövés hangjára beugrott a kőből rakott itató mögé.

- Fiú! Veled semmi bajunk nincs, hagyd itt nekünk a niggert, szabadon elmehetsz!

Isaac egy gyors lövéssel válaszolt, és ha nem is súlyosan, de megsebesített egyet a támadók közül. Most már nem volt visszaút, ha nem történik valami csoda, akkor nekik végük. És ami a legnagyobb baj volt, el voltak vágva a háztól, a fegyver és lőszer utánpótlástól. Nagyon meg kellett gondolni minden lövést, mert fejenként csak húsz töltésük volt, és a Remington is csak öt kamrára volt töltve. A támadók bátrabban pazarolták a puskaport, néha valóban vágni lehetett a kénes füstöt. Egy ilyen füstfelhő leple alatt Jeb gyorsan lemászott a szélkerék mellől, és Isaac mellé kuporodott az itató mögött. Így fedezékben voltak mindketten, és tudták egymást védeni. Közben lassan bealkonyodott, de a támadók nem adták fel.

- Jön az éjjel, véged lesz, nigger!

Az alkony utolsó fényénél Jebediah két támadót is leterített, szörnyű üvöltéssel válaszoltak. Hirtelen meglódultak, és kihasználva, hogy a fiú puskája üres, lerohanták őket. Isaac pillanatok alatt két golyót kapott, és összeesett. Jebediah megvárta, amíg a támadók elég közel érnek hozzá, akkor a Remington dobja forogni kezdett és szórta a halált.

 

Isaac szomorúan, de büszkén ült Moses és O’Connor előtt Redstone-ban.

- Másnap reggel jött ki a seriff, amikor a támadók maradéka visszament a városba. Öt halottjuk és három sebesültjük volt. Mr. Johnson azonnal kivágtatott az RSR ranchre, de ez sajnos már nem segített megmenteni Jebediah életét. A támadók a lábánál fogva akasztották fel a szélkerék állványára, és bár súlyosan meg volt sérülve, először megcsonkították, aztán egy kocsilánccal halálra verték. Engem halottnak hittek, ott hagytak eszméletlenül egy vértócsa közepén. A házat kifosztották, de legalább nem gyújtották fel. Mr. Johnson vette észre, hogy még élek, és ő vitt el az orvoshoz. Jebediah Saxtont pedig eltemette. Amint meggyógyultam, eladtam az állatállományt, és hazajöttem.

- Nem a te hibád – mondta Ackermann. – Te megtettél mindent. Nagy kár azért a fiúért. Szégyen, ami vele történt. A fehér csőcselék szégyene!

 

1865. április 9.-én Appomattoxnál Lee tábornok letette a fegyvert. A háború véget ért, a rabszolgaságot eltörölték, és egy új világ köszöntött a feketékre.

 

M.G. Rooster

 Némethy Géza

 2010.