Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rooster

2009.02.11
RoosterKép
 

A száz évvel ezelőtt született
John Wayne emlékére.



Múlt héten Arkansasban volt dolgom, és miután végeztem, még elautóztam a Yell megyei Dardanell-be. Szokásommal ellentétben temetőbe mentem, egy farm sírkertjébe, ahol a háziasszony, Mattie Ross megmutatta nekem a vadnyugat egyik legérdekesebb alakjának sírját.
Foglalkozásom szerint kereskedelmi ügynök, drummer vagyok egy hartfordi fegyvergyár alkalmazásában, és a munkám sok utazással jár, ócska Fordom már szinte magától tudja az utat a sok Gun Store között, ahol cégünk fegyvereit és lőszereit árulom. Éveken keresztül csak a munkával foglalkoztam, egyre újabb és újabb modelleket árultam, egyre modernebb lőszerekkel. Aztán egy isten háta mögötti kis vegyesboltban megláttam egy rozzant réztokos revolvert, egy régi Colt Navy-t. Annyira tetszett, hogy megvettem, aztán elkezdett érdekelni a használata és története is. Innentől kezdve már tudatosan kerestem az útjaimon a régi fegyvereket, és leginkább a vadnyugat korai, elöltöltő fegyverei és a hozzájuk kapcsolódó varázslatos történetek érdekeltek. Sok érdekes öreggel találkoztam, rengeteg kocsmai történetet hallgattam végig egy-egy ócska házipálinka mellett. Természetesen a helyi törvényszékeken is érdeklődtem, és így jutottam egy érdekes ember nyomára. Fort Smith-ben a bíróságon az öreg Parker bírót ajánlgatták, mint a régi idők ismerőjét, de ő fél perc alatt lerázott – megint gyomorgörcsei vannak – mondta, és elküldött egy kínai üzletbe, ott megtalálom akit keresek. A bolt a szokásos kínai kisbolt, a szokásosnál sokkal öregebb kínaival. Chen Lee, amikor megtudta, mi járatban vagyok, bevezetett egy hátsó helyiségbe, és ott az alacsony, bőrszíjas ágyon egy hatalmas, félszemű ember aludta szeszgőzös álmát. Chen Lee felrázta:
- Vendég jönni, békebíró, vendég lenni itt.
Az egykori békebíró nehezen ébredt, de egy kávé és néhány korty whisky után már teljesen éber volt. Hogy is írhatnám le? Még így öregen is hatalmas termetű, pocakos ember, akin rendkívüli testi erő látszik, és szúrós fél szemében a kíméletlen akarat, az erőszak keveredik az öregkor fátyolos megértésével. Ő volt Reuben „Rooster” J. Cogburn, az Indián Területek egykori békebírója, annyi csata hőse.
- Mit akar tőlem, fiatalember? – förmedt rám cseppet sem barátságosan, - Chen Lee, azonnal hozz még pálinkát! – ordított ki. A kínai hamar megjelent egy demizsonnal, némi ennivalóval és poharakkal.
- Előbb enni, aztán inni, nem tönkretenni magát! Megint jönni doktor, aztán vége!
- Ne károgj annyit! - ragadta magához a demizsont, és bőkezűen töltött mindkettőnknek. Egy pillanat alatt ledöntötte a szeszt, én éppen csak belekóstoltam. Hát mit mondjak, ilyen rossz páleszt ritkán ittam, de neki láthatóan megfelelt.
- Mr. Cogburn, én régi, lehetőleg elöltöltő fegyverek után kutatok, amiknek érdekes történetük van, tudna esetleg segíteni?
- Egy van nekem is, soha nem használtam, emlékbe kaptam jópár éve, - kezdett el az ágy alatt kotorászni egy fonott kosárban.
- Itt is van! – mondta, és előhúzott egy hatalmas Colt Dragoont. – Egy lánytól kaptam, az apjáé volt, akit megölt egy csavargó. Micsoda idők voltak, az Indián Területek, az volt a körzetem! Tizenhét évig lovagoltam, míg Parker bíró végleg bevonta a jelvényem. De még nem állok olyan rosszul, hogy ezt a fegyvert eladjam magának, úgyhogy menjen a fenébe! Chen Lee! Az úr elmegy!
- Jönni vissza holnap ebéd után, – mondta a kínai mikor kikísért. – Játszani kártya, inni Roosterrel pálinka, hallgatni történet, és meglenni üzlet, hinni benne.

Másnap egy üveg Lone Star Whiskyvel megint beállítottam a hátsó szobába. A békebíró szeme felcsillant, elkapta az üveget és örömmel meghúzta.
- A jó öreg Magányos Csillag! Valódi texasi ital!
- Mr. Cogburn, - kérdeztem, - nem mesélne az életéről? Biztosan küzdelmes volt.
- Bizony fiacskám, más idők jártak akkoriban. A magához hasonló nyápic alakok nem is éltek meg, eltaposta őket a kegyetlen Nyugat.
- Hol született, mr. Cogburn?
- Egy poros déli tanyán születtem, de hamar elkerültem otthonról. Anyám, apám halála után hamar belehalt a kemény munkába, a nélkülözésbe. A farmot eladtam, ami a hitelezők kifizetése után maradt, hamar elfogyott. Tizenhat évesen már börtönbe kerültem, részeg embereket fosztottam ki, sokat verekedtem, loptam is. Aztán, miután szabadultam a sittről, beálltam egy bandába, és az első rablás után a zsákmány rám eső részéből megvettem az első revolverem, egy 1851-es Colt Navy-t. Az a fegyver velem volt végig, először Texasban, később, amikor már égett a talpunk alatt a talaj, Mexikóban. A polgárháborúban veszett el, amikor az egyik szemem is.
- Mr. Cogburn, merre harcolt?
- Hát fiacskám, voltam én Bill Anderson és Quantrill mellett is, együtt lovagoltam velük. Aztán Kansas City mellett, Lone Jack-ben egy kis közelharcban megsebesültem, kilőtték a fél szemem. Amíg kórházban voltam, eltűnt mindenem, oda lett a revolver, a ló, a nyereg, csak az maradt, ami rajtam volt. Megint rabolnom kellett. Egy fiatal csikó, Bo hátán Új-Mexikóba mentem, és kiraboltam egy bankot. Kellett a kezdőtőke, hogy a háború után legyen mihez nyúlni. Letettem a fegyvert, Illinois-ban vettem egy étkezdét, megnősültem, és elvettem feleségül egy elvált asszonyt, lett egy fiam is, Horace. Ritka ügyetlen kölyök volt, nem is szeretett. Nola, a feleségem végül elment, elvitte magával. Egy darabig hányódtam mindenfelé, aztán itt Fort Smith-ben kötöttem ki. Parker bíró felvett helyettes békebírónak, így aztán öreg rabló létemre a törvény embere lettem. Akkor költöztem ide Chen Lee-hez, és Sterling Price tábornokhoz.
- Egy tábornok is lakott itt?
- Ugyan fiacskám, Price tábornoknak Chen Lee macskáját hívták, nagy vörös dög volt, életemben nem láttam még olyan lusta kandúrt. Már néhány éve békebíróskodtam, amikor eljött hozzám Mattie Ross, akinek az apját meggyilkolta egy csavargó, és együtt eredtünk a gyilkos nyomába. Amikor végre meglett, Mattie súlyosan megsérült, és a lovam, Bo is elpusztult a Ned Pepperrel és bandájával vívott harcban. Az volt az igazi küzdelem! A fogam közé vettem a gyeplőt, az egyik kezemben a Winchester, a másikban a Colt, és csak lőttem, lőttem, lőttem. Ned Pepper is elesett, de a lovam is ráment a küzdelemre. A sikeres harc után Mattie nekem adta apja Colt Dragoonját, amikor felépülése után hazavittem a mamájához Dardanell-be. Azóta Mattie már férjhez ment, de időnként, ha Fort Smith-ben jár, meglátogat. De inkább igyunk, és kártyázzunk egyet. Chen Lee, hozd a kártyát, én osztok. Tud kártyázni, fiacskám, vagy csak annyira, mint inni?
Az este hátralevő részében megittuk a texasi whiskyt, főleg a békebíró, kártyáztunk, és a kínai szinte minden játszmát megnyert. Az öreg harcos egyszer csak eldőlt az alacsony ágyon, és elaludt.
- Jönni vissza máskor, meglenni üzlet, - mondta Lee. Sajnos másnap már indulnom kellett tovább az utamon. Két hónap múlva megint Fort Smith-ben volt dolgom, és egy újabb üveg whiskyvel megint felkerestem a békebírót. Mr. Cogburn erősen lefogyott, de harsányan üdvözölt.
- Nocsak, fiacskám, megint itt van?
- Mr. Cogburn, maradt még egy kis italom, gondoltam meglátogatom, és beszélgethetnénk megint. Meséljen megint. Utoljára Rosséknál maradt abba a történet.
- Nem olyan érdekes egy békebíró élete, - felelte Cogburn. – De inkább szólítson Roosternek, azt már megszoktam.
- Rooster, mi történt később, lett új lova?
- Fiacskám, ló nélkül akkoriban nem lehetett meglenni! Stonehilltől vettem egy új lovat, és folytattam a munkát. Tovább üldöztem a törvényen kívülieket, váltakozó szerencsével. Kaptam megint egy pár golyót, de szerencsére minden harcot megúsztam. Egyszer majdnem meg is nősültem újra, egy lelkész vénkisasszony lányát vettem volna el, de aztán rájöttem, öreg vagyok én már a házassághoz, jobb nekem itt, a megszokott helyemen.
- Meddig dolgozott még?
- Talán vagy hat-nyolc évig. Aztán Parker bíró bevonta a jelvényem, azóta itthon vagyok, és nem kellek már senkinek.
- És miből él, Rooster?
- Szerencsére a törvény szolgálatában eltöltött évekre tekintettel nyugdíjat kapok Fort Smith városától, mert vagyont azt nem sikerült gyűjtenem. De ne beszéljünk annyit, inkább játsszunk! Chen Lee, hozd a kártyát, és valami innivalót!
- Nem inni többet, mert megint beteg lenni, doktor jönni, - mondta a kínai, és elkezdtünk játszani. Az üzletről megint nem esett szó. Később sem, pedig még sokszor meglátogattam az öreget, aki egyre fogyott, de a hangja, és főleg a nézése továbbra is a régi volt.

Egyszer hosszabb szünet után mentem Fort Smithbe, és a bolt már nem volt meg. A bíróságon elmesélték, az öreg kínai meghalt, Roostert pedig elvitte magával Mattie Ross. Elutaztam hát Dardanell-be, ahol megtudtam, a békebíró csak két hónappal élte túl kínai szállásadóját. Ott van eltemetve a Ross család kis sírkertjében, ahogy azt neki évekkel ezelőtt Mattie megígérte. A Colt Dragoont az öreg rám hagyta, a gyűjteményem legféltettebb kincse lett. Ha ránézek, mindig a szúrós tekintetű Rooster Cogburn békebírót látom magam előtt, pedig ő soha nem lőtt ezzel a fegyverrel.

 
Némethy Géza, 2007.