Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Két öreg

2009.02.09

Két öreg
 

Szörnyű vihar volt aznap este. A dühödt szél lapátszám vágta a havat az erdőszéli gerendaház ablakába, visszanyomta a füstöt a düledező kéményen át az öreg Bob hajlékába. A szobában az átázott ruhák savanyú szaga elkeveredve a hólétől nedves fa füstjével, a petrólámpa jellegzetes aromájával köhögtető elegyet alkotott. Az öreg Bob a terméskő kandalló előtt a mázsás tölgylócán ülve pápaszemmel az orrán vizsgálgatta az ölében fekvő öreg puskát. A puska, egy hihetetlenül hosszú kovás Kentucky, még Bob fiatalkorából származott, vele öregedett meg. És ahogy Bob romlott az öregséggel, úgy romlott a puska is. Bob a haját és a fogait hullatta el az évek során, a puska a csavarjait, „nélkülözhető” alkatrészeit. A mai vadászat végleg tönkretette a fegyvert, a lakatszerkezet főrugója eltört, a kakas a kopott kovával ernyedten lógott. Az öreg lassú mozdulatokkal forgatta, vizsgálgatta a fegyvert, ahogyan a nagybeteggel bánni szokás. Fátyolos szeme a törött alkatrészt nézve még jobban elpárásodott, és hirtelen végigfutott előtte az elmúlt közel hatvan év. Húsz éves múlt, amikor odahagyva a családot a Main állambeli Portlandben, egy vadonatúj .50-es Kentucky puskával, hat dollárral a zsebében és egy igen szerény motyóval a hátán elindult hosszú vándorútjára, mely úgy tűnik, itt a Sziklás hegység vadonjában ér véget. Hosszú és veszedelmes út volt, tele küzdelemmel, nélkülözéssel, volt része éhezésben és bőségben, nyert és vesztett csatákban. A sors különös szerencséje, hogy a puska mindvégig kitartott mellette, nem kellett eladnia sem, és még a hosszú fogságok után is valamilyen csoda folytán mindig visszakerült hozzá. Pedig volt része fogságban bőven! Először indiánok ejtették foglyul, aztán a törvény emberei zárták be többször is kisebb-nagyobb kihágásokért, utána a nagy kaland, a polgárháború következett. Akkor már a puska erősen avíttnak számított, ezért is kerülhetett vissza hozzá, másnak már nem kellett. De ő ragaszkodott hozzá, ahogy a férfi ragaszkodik első szerelméhez, kedves fegyveréhez. Hosszú vadászélete során mindig megbízhatóan küldte a maga öntötte golyókat a célba vett zsákmány oldalába, mert ez lett a megélhetése, a vadászatból tartotta fent magát. Általában egyedül élt, magányosan, a természettel harmóniában, egy idő múlva már tudatosan kerülte a társaságot. Csak lőpor és ólom legyen, szokta mondogatni, és akkor nem érhet nagy baj! Az eladott prémek árából mindent meg tudott venni, amire csak szüksége volt, és szerencsére nem voltak nagy igényei. Néha egy kis hordó whiskey, néhány barackkonzerv, mert az édességet mindig szerette, egy lány múló ölelése, egy-egy új nadrág, vagy kalap. A „modern” kor vívmányaira nem tartott igényt, hiába jelentek meg először a csappantyús fegyverek, aztán az ismétlőpuskák, ő hű maradt első szerelméhez. Gyakran kinevették a fiatalok, mégis sok fogadást megnyert a viharvert Kentuckyval. És most elért az út végére. A törött rugó benne is eltört valamit. Nem félt a haláltól, hiszen számtalanszor látta szemtől-szembe, teste tele volt sebhelyekkel, göcsörtös kezében már nem volt elég erő. A vadászat ma balul ütött ki, a zsákmány az eltörő rugó hangjára megugrott, és ő szégyenszemre zsákmány nélkül igyekezett a feltámadó viharban a gerendaház védelmébe. A vihar napokig tombolt a Sziklás hegységben, és a készletei fogyóban voltak. Szeméből egy könnycsepp gördült a törött a fegyverre.

 Tavasszal a kereskedelmi állomásra megérkezett az új szállítmány, közte egy nagy doboz elavult füstös lőpor, egy tömb önteni való ólom. A kereskedő egy szivar és egy korty ital mellett mondta a szállítónak:

- Ezt akár vissza is viheti, az öreg Bob idén már nem jött le a hegyekből.

Némethy Géza, 2007.