Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alkony

2009.02.11
Alkony
 

Egész nap tépte a szél a már amúgy is rongyos zászlót. Nicholas Bim ezredes egyik kezével a kalapját fogta – hogy el ne vigye az újra feltámadó szél – a másik kezét lefoglalta a vesszőfonatos üveg. Széltől fátyolos tekintete végigjárt a raktárerőd rozzant épületein. Mindenütt a pusztulás, leromlás jegyei. A raktárak tetejét már felbontotta a szél, a falakból téglák hullottak ki. A raktárosok később ezekkel a kihullott téglákkal és a patakmeder köveivel rögzítették a kátrányos papírral foltozott tetőt. A szakadt kerítés már önmaga karikatúrája, nem véd az már semmitől. Ember, állat egyaránt ki-be járkálhat rajta, de az emberek megszokásból a kapun közlekedtek, a kecskék inkább a kerítést részesítették előnyben. Bim igyekezett az őrség épületébe visszajutni, mielőtt őt is felkapja és elviszi a szél, mint tavaly a tüzelőtároló tetejét. Az épületben végigment a hosszú folyosón az irodájába. Az ajtónyílás mellett (ajtó már nem volt, egy különösen kemény télen mindet eltüzelték a katonák) tábla adta tudtul, hogy ebben a helyiségben található colonel Nicholas Bim, commanding officer of a gun, Fort Isbeg parancsnoka. Egyik tréfás kedvű beosztottja még a „Főparancsnokság” táblát is felszögelte az ásító ajtónyílás fölé. Lassan kihámozta magát nehéz kabátjából, megkereste bádogbögréjét, és a fonatos üvegből teletöltötte. Melegen, és persze kávéval jobb lenne a házi főzésű whisky, de kávé már két hónapja nincs, és a tüzelővel is takarékoskodni kell, este tíz előtt nem lehet begyújtani, így intézkedett. Addig majd a hideg szesszel próbálja magát melegíteni. Leült a sakktábla elé, de nem állította fel a bábukat. Elege lett a magányos sakkozásból, elege lett a számkivetettségből. A raktárerőd csak tizennégy mérföldre volt a nagy folyó kanyarulatánál épült várostól, a központi erődtől, mégis egész más, zord világ. Bim átkozta magában a gyáva polgárokat, akik miatt a raktárerődöt ilyen messze kellett építeni mindentől. A város lakói nem akartak lőszerraktárt házaik, mezőgazdasági területeik közelében, és el is érték céljukat, a kis Fort Isbeg raktárerőd otthonaiktól messze épült fel, ott már nem zavarta őket. Belekortyolt a jéghideg whiskybe és megborzongott. A szél nem gyengült az alkonnyal, talán még erősebb is lett. A lenyugvó nap vérvörösre festette a láthatárt, de Bim nyomorúságos irodájából nem láthatta, ablaka egy elvadult bozótosra nézett. Újra ivott. Az erős, kaparós szesz kezdte kissé átmelegíteni, de továbbra is összekuporodva ült a sakktábla előtt. A bádogbögrébe nézett, de a whisky felszíne alatt a múltat látta.

Látta magát a West Point katonai akadémia kitüntetett kadétjaként, aztán Dél fiatal, ambiciózus tisztjeként, amint elkezdődik karrierje. Az elegáns ifjú tiszt Washingtonba került a kormány szolgálatába, és egyre feljebb lépett a ranglétrán. Látta magát esküvőjén, a rendkívüli szépségű Sarah Burton oldalán, amint a kivont kardok sorfala alatt kijönnek a templomból. Előtte állt az élet, a karrier, a hatalom és pénz. Aztán, a déli államok elszakadást követően 1861 januárjában Jefferson Davis elnök hívására Richmondba ment, és a déli kormány tisztje lett. Fort Sumter lerombolásakor még csupa tűz és lelkesedés volt. Rövid ideig titkos diplomáciai szolgálatot is teljesített Mason szenátor mellett Európában. Ezalatt felesége, a gazdag yankee családból származó szépség, gyermekeivel együtt elhagyta, és hazaköltözött Északra, többet nem is látta, nem is hallott felőlük. Később visszatért a harcoló csapatokhoz, de a kezdeti kisebb győzelmek után egyre nagyobb vereségekben volt része. Ott volt Vicksburg elesténél, és Chickamaguánál – ahol Dél 18000 embert vesztett – nehéz sebesüléssel fogságba esett. A katonai kórházból félig gyógyultan megszökött, és szolgálatra jelentkezett Lee tábornoknál. Újabb és újabb beosztásokba került, egyre magasabbra hágott a ranglétrán, százados, őrnagy, aztán ezredes lett. Innen már közel volt a vég, és 1865. április 9.-én Appomattoxnál ő is letette a fegyvert. A fegyverletétel után még szerencsésnek mondhatta magát, mert rövid fogság után rangját tartva megmaradhatott a hadsereg kötelékében, most már az Uniós zászló alatt. Múltja miatt azonban mellőzték, egyre alacsonyabb beosztásba került, és most itt végzi lélekölő szolgálatát egy elhagyatott raktárerődben, pár nyomorúságos őrkatona parancsnokaként. Bealkonyodott. A szolgálatos őrparancsnok égő fáklyával végigjárta az erődöt, és meggyújtotta az előkészített lámpákat. A rezgő lámpafényben minden még kopottabbnak és reménytelenebbnek látszott. Bim ládájából elővette kadétkora Colt Navy-jét, és a fegyver díszes gravírozását nézegette. Keze szinte öntudatlanul mozdult az öreg láda felé, lőport, golyót és csappantyút vett elő, és automatikusan megtöltötte a revolvert.

Az alkonyatnak a revolver dörrenése vetett véget. Colonel Nicholas Bim ajkán mosollyal feküdt a sivár padlón. Ő már megszabadult Fort Isbegből.

 
 
Némethy Géza, 2007.