Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Vadnyugat fényképésze

2013.11.18

 

A Vadnyugat fényképésze
 

 

   Elment az öreg Dan bácsi. Kilencvenhat küzdelmes év után, szerető családja gondos ápolása ellenére elfogyott, élete gyertyája kialudt. Tegnap temettük.

 

 
   Meglepően sok ember volt a temetésen, az ismerősökön, barátokon kívül sok számomra ismeretlen ember jött el emlékezni az Öregre. Szép sírhelyet választottunk neki feleségemmel, aki, ha még emlékeznek rá, Dan bácsi utolsó élő rokona volt. Ott álltunk a friss hant mellett, és a kondoleálók végeérhetetlen sorban jöttek, mindenkinek volt pár kedves, megemlékező szava. Legnagyobb meglepetésemre cégünk vezetője is ott volt, egyik állandó üzletfelünkkel és egy ismeretlen, tolókocsis öreg emberrel együtt nyilvánítottak részvétet.
- Herb, mr. Peters-t ismeri, de hadd mutassam be az édesapját, az idősebb mr. Jeff Peters-t. Igen érdekes dolgokat tud Dan bácsi múltjáról.
- Üdvözlöm, mr. Peters – mondtam udvariasan, de a tolókocsiban ülő férfi csak nevetett.
- Nem is tudja, ki vagyok! – mondta nevetve. – A fiamat ismeri, hiszen ő szállítja maguknak azoknak a lőszereknek egy részét, amiket maga elad a körútjain, de szavamra mondom, tudok Önnek olyan dolgokat mesélni, amiket még nem is hallott!
- Mr. Peters – kezdtem, de ő közbevágott.
- Jeff, egyszerűen csak Jeff! Szavamra mondom, ennyi elég!
- Jeff – kezdtem újra a mondókámat, – megtisztelne, ha holnap ellátogatna hozzánk egy kis beszélgetésre. Mindenkit szeretettel fogadok, aki Dan bácsit ismerte.
- Szavamra mondom, délben ott leszek!
 
A North Lane tízben másnap izgatottan vártuk a látogatót. Lilian finom ebédet főzött, ötvözve a nyugati konyhát a mexikóival, volt ott príma marhasült csilis babbal, tortillával, édes-csípős paradicsommal, sok zöldfűszerrel, hiába no, feleségem remek szakácsnő! Desszertnek meg Dan bácsi kedvencét csinálta, a Tennessee whiskey-vel gazdagon megöntözött barackbefőttet, egy kis könnyű piskótával és tejszínes epret.
- Édesem, minden készen lesz idejében? – aggodalmaskodtam.
- Ne nyaggass már, inkább gondoskodj elég innivalóról, és szerezz pár szivart is, úgy tudom az idősebb Peters nagy barátja a jó szivarnak. Ma kivételesen nem bánom, ha az ebédlőt telefüstölitek. Holnapra kiszellőztetek, aztán megint csak a teraszon szivarozhatsz!
Tizenkettő után pár perccel éktelen nagy zajjal megjelent a ház előtt egy öreg Ford, még az enyémnél is lepusztultabb, és meglepetésünkre az ifjabb Peters vezette! Pedig milyen büszke arra, hogy mindig a legújabb kocsival jár! De a hátsó ülésen ott ült az apja, és szivarral a kezében dirigált:
- Közelebb állj az ajtóhoz! Ne állítsd le azonnal a motort! Először add rá a szívatót, aztán állítsd le, mert különben megszakadsz a kurblizásban! Szavamra mondom, ilyen tehetségtelen sofőrt még nem láttam! Menj és csöngess! Ne felejtsd itt a virágot és az üveget! Nem látod, hogy már kint is vannak? Hozd a táskámat! Segíts ki az autóból!
Kis híján elnevettük magunkat, mert az ifjabb Jeff Peters kemény üzletfél volt, erőszakosan képviselte cége érdekeit, de az apja mellett csak egy begyulladt gyereknek tűnt.
- Isten hozta nálunk! – mosolygott az öregre Lilian. – Fáradjanak beljebb!
- Nem úgy van az! – mordult fel az idősebb Peters. – Nekem is jár némi nyugalom! Te majd este értem jössz! – fordult a fiához.
Az ifjabb Peters nagyot nyelt, láthatóan azt hitte, ő is élvezheti feleségem messze földön híres vendéglátását.
- De Apa! – kezdte, de le lett torkolva.
- Mondtam, este hétre itt legyél, de vigyázz a kocsimra!
Majdnem elnevettük magunkat, amikor a nagyhatalmú cégvezető alázatosan mormogva elköszönt, és a kocsit ott hagyva, gyalog elindult a belváros felé, pirosan égő fülekkel.
- Fiatalember, adja a karját – vezényelt Jeff, - magasak ezek a lépcsők!
Bevezettük a nappaliba, és elhelyeztük a legkényelmesebb karosszékben, ami Dan bácsi kedvenc szunyókáló helye volt. Gyorsan töltöttem egy italt, és megkínáltam egy jó szivarral.
- Az ebéd még nincs készen? Na mindegy, előtte is jól esik egy korty, feltéve, ha tisztességes itala van.
Nyeltem egy nagyot, Jeff nem tűnt ideális vendégnek. Leharapta a szivar végét, és akkurátusan a kandallóba köpte, feleségem szemöldöke megrándult (én kezdtem kissé mosolyogni). A felkínált pohárba először beleszagolt, aztán belekóstolt, majd ledöntötte a tartalmát, és az ujjával jelezte, lehet megint tölteni. Sietve betöltöttem a következő adagot. Ekkor Jeff megáztatta a szivar végét az italban, majd szörnyű szortyogás közepette rágyújtott.
- Maga fiam, nem is tudja, milyen a jó szivar és a jó whiskey együtt! A föld két legjobb adománya, mindjárt a nők után – mosolygott gálánsan a feleségemre.
- Megyek teríteni – mondta Lilian, és magunkra hagyott minket. Egy darabig csendben szivaroztunk, ittuk a finom italt. Tudtam, nem érdemes sürgetnem az öreget, Dan bácsi mellett megtanultam, a türelem aranyat, sőt érdekes történeteket ér. Az időseket a maguk tempójában kell meghallgatni. Így aztán csendben üldögéltünk, míg Lilian szólt, hogy tálalva. Az ebéd finom volt, Jeff úgy evett, mint aki heteket töltött a sivatagban. Az ebéd után hátradőlt, böfögött egy messzehangzót, majd visszamentünk a nappaliba egy újabb szivarra. Megint csend lett, csak a megáztatott szivar szortyogása hallatszott. Aztán bejött Lilian, és néztük az öreget. Érdemes volt várni, mert egyszer csak megszólalt, és a története lenyűgöző volt.
 
- Mikor még fiatal voltam, egy kis aranybányász városkában éltem, még a nagy aranyláz kezdetén. Kis városka volt, tele európai bevándorlókkal, akik a jobb élet reményében jöttek a Vadnyugatra. Kemény hely volt, késelés-lövöldözés, sőt az akasztás is szinte mindennapos volt. Szavamra mondom, a városiasodás első fokmérője az akasztások elszaporodása volt. Az emberek már nem hagyták megtorlatlanul az ellenük elkövetett bűntetteket, kezdték kiépíteni a civilizált világot a sok csőcselék ellenére. Ekkor érkezett a városba egy új ember, valahonnan Kelet-Európából. Először boltot nyitott, szervezte a társadalmi életet, igyekezett mindenkivel jóban lenni, elvégre számára minden ember leendő ügyfél, potenciális vásárló volt. Templomot épített, prédikátort hozatott (annak megérkeztéig ő prédikált), de ez mind nem volt elég neki. Újságot alapított, először ő írta, szerkesztette és nyomtatta a lapokat, aztán felvett egy munkanélküli nyomdászt, és kezdte vele elvégeztetni a munka nagyját. Daniel Keen ekkor érkezett a városba fényképész szekerével. Nálam szállt meg. Néhány napig csak járta a várost, ismerkedett, majd nekilátott a munkának. Végigfényképezte a tehetős családokat, jó pénzért, és a szegény bányászokat, ingyen. Mr. Blake, a boltos hamar megismerkedett vele, és rávette, hogy lássa el az újságját képekkel és kis színes írásokkal, természetesen ingyen. Mr. Keen nevetett a dolgon, de ellátta az újságot. Kiderült, Dan bácsi nem csak remek fényképész volt, de tehetséges íróként is megállta helyét. Az újság egyre kedveltebb lett, és mr. Blake üzlete is fellendült. Az újság, a Smoking Barrel, kezdett hírnevet szerezni, még a fővárosba is eljutott, nem hiába volt mr. Blake többek között az alakuló állam egyik legagilisabb szószólója, később képviselője. Zsebében volt az alakuló állam több szenátora, és a kormány megszámlálhatatlan embere. Dan bácsi meg közben tette a dolgát a háttérben, írta a cikkeit, fényképezett, aztán már ő korrigálta az újságot, egyre többet dolgozott ingyen mr. Blake-nek. Időközben újabb ember érkezett a városba, szintén keletről, egy puskaműves. Hamar mr. Blake egyik üzletében találta magát (ekkor már több üzlete is volt), és megismerkedett Dan bácsival is. Furcsa, hogy bácsiként emlegetem, közben már én is elmúltam nyolcvan, de nekem ő annak idején sokat tapasztalt öregnek tűnt. Szavamra mondom, az is volt! Sokat tapasztalt, és nem tűrte a senkiháziak hatalmát! Ebből lett aztán először egy parázs lövöldözés, később, közvetve ez okozta az újság végét is. Történt egyszer, hogy Dan bácsi hallott valamit, aminek utána is járt, ami nagy hiba volt. Kiderült, hogy az új puskaműves, a boltossal összefogva, monopóliumot épít a városban, és a konkurenciát elüldözve egyre magasabb árakat szabtak mindenre. Az emberek nyeltek nagyokat, de nem tehettek semmit. Fizettek, és egyre többet fizettek. Dan bácsit meg elzavarták az újságtól, nem kellettek többet sem a képei, sem az írásai. Örülhetett, hogy per nélkül megúszta a dolgot, mert a boltos nem akarta nyilvánosan kiteregetni a szennyesét. Ekkor érkezett a városba egy szegény mexikói család. Szegények, de dolgosak voltak, és volt egy csodaszép lányuk, Eva Maria Annunciata, a Mókuska, így becézték. Vibrálóan szép lány volt, darázsderekú, gyönyörű szeme és mosolya volt, bomlottak utána a férfiak. Vallásos lány volt, a boltos és a puskaműves is szemet vetett rá, de ők nem tudták megkörnyékezni. Ekkor pokoli tervet eszeltek ki, egy öreg indián javasasszonnyal valami meszkal tartalmú bájitalt kevertettek, és az egyik istentisztelet után jótékonysági bált rendeztek. Mindenki meg volt híva, volt zenekar, édesség árusok (akik mind fizettek mr. Blake-nek az árusítási engedélyért), mutatványosok, és egy keletről jött „varázsló-jós” is. Mr. Blake ezt az alkalmat használta ki Mókuska megrontására. A táncmulatságon gálánsan vendégül látta a lányt, majd végig vezette az összes látványosságon, utána bevitte a „varázsló-jós” sátrába is. ott aztán csellel rávette a bájital elfogyasztására. Mókuska sajnos megitta az italt, talán valami spirituális élményt remélt, de hamarosan elvesztette az eszméletét. Mr. Blake és a puskaműves, mr. Fernshaw elcipelték a lányt egy csűrbe, és mindketten megerőszakolták. Letépték a nem nekik nyíló virágot, miközben ittasan röhögtek, élvezve a helyzetet. Dan bácsi ekkor lépett be csűrbe. A véres, bódult lányt látva (nem kímélték testét) először ostort ragadott, és a két kurafit azzal próbálta móresre tanítani. Mr. Blake felkapott egy vasvillát, és Dan bácsi felé hajította, de a villa célt tévesztett. Mr. Fernshaw viszont fegyvert rántott, és a lövése eredményes volt, Dan bácsi összeesett, a golyó valamivel a térde felett érte. Szerencsére csontot nem ért, és parázs tűzharc következett. Dan bácsi józan volt, így szavamra mondom, előnyben volt a két támadóval szemben, pedig már a földre került. Egy gyors lövés, és mr. Fernshaw is elterült, a szerencsés lövés bűnös ágyékát érte. Mr. Blake, lőfegyver híján most először egy itatóvödröt dobott Dan bácsi felé, majd megszerezve mr. Fernshaw fegyverét, kétszer is rálőtt. Az egyik lövés célt tévesztett, de a második lövés mellkason találta. Szerencsére a lágy ólom lövedék elcsúszott a negyedik bordán, és a válasz azonnal érkezett, Dan bácsi lövése talált, mr. Blake egy váll lövéssel összeesett, majd mr. Keen egy ott heverő rúddal végleg leütötte. Ekkor érkeztem a helyszínre. A két kurafival nem törődtünk, majd csak összeszedi őket valaki, inkább Mókuskát menekítettük ki. Nehéz dolog volt az eszméletlen, vérző lány kivinni, miközben Dan bácsi is erősen vérzett. Elvittük a lányt az orvoshoz, szerencsére volt orvos a városban, bár eredetileg lódoktor volt a szakmája. Ő aztán ellátta a lányt is, Dan bácsit is, aztán később a két kurafit is. Szavamra mondom, az azért hiba volt. Másnap ugyanis perbe fogták Dan bácsit, aki jó pár napot eltöltött a fogdában. A helyiek viszont mind őt támogatták a boltos ellenében, így aztán mr. Blake máshonnan hozatott bírót és esküdteket. A tárgyaláson Dan bácsi először mr. Blake és mr. Fernshaw üzleti visszaéléseit hozta fel, de ez nem volt eredményes, mert mindenki tudta, kezükben az egész város, a kereskedelem és a sajtó. Viszont Mókuska meggyalázása mindenkit felháborított, főleg a nőket, akiknek bár nem volt lehetőségük közvetlenül ítélkezni, elég nyomást tudtak gyakorolni férjeiken keresztül az idegenből jött esküdtekre és a bíróra. Dan bácsit felmentették. A boltos és a puskaműves megúszták egy nem túl jelentős bírsággal, szavamra mondom, pénz beszél, kutya ugat, de hiába! A tárgyalás után Dan bácsival összeültünk megbeszélni a továbbiakat. Mókuska becsülete el lett tiporva, jövője semmi, legfeljebb valamelyik Új-Mexikói bordélyban lehetett volna megélhetése. Nekem nagyon tetszett a lány, így aztán a szülőkkel megbeszélve a dolgot, elhagytuk a várost, és északnyugatra indultunk, Dan bácsi szekerével. Egy hét múlva, a következő nagyobb városkában illendő módon elvettem Mókuskát feleségül. Nyolc hónap múlva megszületett az első fiam, aki ki tudja, kinek a fia? A boltosé? A fegyverművesé? Szép fiú volt, de valahányszor ránéztem, mindig a vérben úszó Mókuskát láttam, meggyalázva. Aztán szegény fiút a himlő elvitte, feleségem is alig élte túl a betegséget, minden vagyonom a doktorok kezébe került. Fél év múlva Dan bácsi megint arra járt, és nálunk szállt meg. Feleségem még mindig beteg volt, nekem meg már nem volt semmi pénzem, napszámba jártam dolgozni, egy beteg mexikói feleséggel senki nem vett fel állandó munkára. Mélyponton voltunk. Ekkor Dan bácsi berakott mindent a fényképész szekérbe, nyolc és fél hónap alatt elvitt mindkettőnket keletre. Ott adott nekünk egy nagyobb összeget az újrakezdéshez, és visszament nyugatra. Sikerült megint talpra állnunk, és néhány év múlva megszületett az első saját fiam, akit ismernek, Jeff Peters junior. A Dan bácsitól kapott pénzt aztán becsülettel visszafizettem, bár ő nem akarta elfogadni. Úgy tartotta, nem neki kell visszafizetnünk, hanem ha úgy adódik, támogassunk vele egy arra érdemes rászorulót. Azt hallottuk, a visszakapott pénzből épült fel Új-Mexikó egyik, mára patinás zárdája, ahol az elesett, vétkes lányokat gondozzák. De Dan bácsi tanítása alapján én is igyekeztem helytállni, hadd ne emlegessem, mennyi adományt és hova adtam, mert ha az ember ezzel dicsekszik, visszájára fordítja a jótékonykodást. A fiam már majdnem legénynek számított, amikor megint elvetődtünk abba a városba, ahol Mókuskával találkoztam. Azt hallottam, a Smoking Barrel újság régen megszűnt, a boltos már nem akart vele foglalkozni, Dan bácsi elvette a kedvét az újságírástól, maga helyett egy tehetségtelen szerkesztőt vett fel, aki csődbe juttatta az újságot, a puskaműves rég elköltözött a környékről. Mr. Blake időközben politikai pályára lépett, a megalakuló állam egyik szenátora lett. A városkában már nem sokan emlékeztek a történtekre, de azért némi pletykát hallottunk. És érdekes, mr. Blake és mr. Fernshaw szinte feledésbe merült, de Dan bácsira még mindig sokan emlékeztek. A jókat sokáig megtartja az emlékezet.
- Jeff – kérdezte Lilian, – a felesége, Mókuska él még?
- Isten öt évvel ezelőtt már magához szólította. Négy fiút adott nekem, és két lányt. Sajnos a fiúk közül már csak Jeff junior él, a lányok közül is csak az egyik, most nála élek. De négy unokám van, és szavamra mondom, egyik szebb, mint a másik! A legidősebb fiúunokát éppúgy Danielnek hívják, mint szegény elhalt második fiamat.
- A történet érdekes – kezdtem én is bekapcsolódni a beszélgetésbe, - de nincs valami tárgyi emlék a történettel kapcsolatban?
- Szavamra mondom, ilyen bizalmatlan embert ritkán látni! – horkant fel az öreg. - Szerencsére gondoltam erre is. Nézze, miket hoztam magának!
És ekkor elővett a táskájából egy szalaggal átkötött köteget, és a markomba nyomta. Remegő kézzel bontottuk ki a csomagot. Négy-öt újság, Smoking Barrel címmel, és halomnyi eredeti Daniel Keen fotográfia! Képek a Vadnyugat hőskorából, és újságok, benne szeretett apósom cikkeivel, képeivel!
- Jeff, nagyon hálás vagyok – kezdtem dadogva, de félbeszakított.
- Nehogy azt higgye fiam, hogy ezeket tényleg magának hoztam! Maga csak megőrzésre kapja, ezek a dolgok a fia öröksége tőlem, mint ahogy nyitottam neki egy befektetési számlát az amarillói bankban. Azért ott, hogy ne tudjon sűrűn oda járkálni, nehogy felélje a fia pénzét. De nem is férhet hozzá, mert a tőkét és a felhalmozott hozamot csak a fia veheti fel a huszonegyedik születésnapja után. Ne is hálálkodjon, mert nem magáért tettem, hanem mert még mindig adósa vagyok Dan bácsinak.
- Jó, akkor nem is hálálkodunk – szólt közbe a feleségem, - de ebben aztán nem tud megakadályozni!
És akkor átölelte az öreget, és kétszer megcsókolta. Még soha nem láttam nyolcvan éves öregembert elpirulni, de az ő mondása szerint: szavamra mondom, különös és megindító látvány volt! Később megérkezett a fia, és az öreg Jeff újra kezdte:
- Add rám a kabátot! Nem úgy, tartsd magasabbra! Fogd a botomat, ha már lusta voltál elhozni a tolókocsimat! Tölts még egy utolsó pohárral! Te ne igyál, mert nem ülök részeg sofőr mellé! Köszönj el a háziaktól! Indítsd be a kocsit! Nem úgy, te szerencsétlen! Előgyújtást állíts, húzd rá a szívatót, tekerd meg a kurblit! Na, megérdemelted, hogy rávert a kezedre! Még ma beindítod a kocsit? Ülj már be, te szerencsétlen!
 
Nem is tudom, hogyan tudtuk mindezt nevetés nélkül végignézni. Az ifjabb Peters, a nagymenő cégvezető, az erőszakos üzletember meghunyászkodva, a gallérjáig vörösen mindent megtett, amit az öregember kikövetelt, majd megbökve a kalapját indított. Sokáig integettünk a kocsi után, majd megjegyeztem:
- Remek nap volt, de erről a cégnél nem lehet beszélni, mert az ifjabb Peters kitöri a nyakam. De ha elgondolom, hogy nevetne mindenki, nem is csodálkozom rajta.
- Édesem, ezt az élményt tartsuk meg magunknak! – felelte Lilian, és átölelt. – Holnap majd nézzük át az újságokat és a képeket.
Másnap aztán átolvastuk az újságokat, megnéztük a képeket, és könnyes szemmel emlékeztünk Dan bácsira, a Vadnyugat fényképészére, a mesélőkedvű portásra, szeretett apósomra.
 
 
 
M.G. Rooster
Némethy Géza
2013.