Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Buffalo Creek-i lövészverseny

2009.02.12

A Buffalo Creek-i
lövészverseny
 

Poros, álmos kisváros Buffalo Creek délnyugaton. Kevés lakosa szemre elég vegyes képet mutat, bár a többség bízvást fehérnek mondható. Ha az előkelőbb fehér családokban felbukkan egy-egy sötétebb, olajbarna bőr, mélytüzű fekete szem, mindenki a spanyol ősökre hivatkozik, a régi nemesi múlttal kérkedik. De ki tudhatja az igazat a múlt keveredéseiről, a családokba befogadott indián ágyasról, félvér rabszolgáról. Mivel nem beszélnek róla, természetesen nincs is. A módosabb délnyugati családok büszkén különülnek el a hétköznapok dolgos cowboyaitól, a városszéli szegényektől, prérikódorgóktól. Két kivételes napja van az évnek, amikor mindenki egyenlőnek érezheti magát a többiekkel az ünnep szédítő forgatagában. Az egyik esemény nyár elején van, a városka védőszentjének, szent Ritának ünnepe, a másik ősszel a Hálaadás napja. Az előbbi szinte teljesen a mexikói hagyományokat követi, körmenettel, térdeplő hívőkkel, este táncmulatsággal és az elmaradhatatlan tűzijátékkal. Az utóbbi már főleg amerikai hagyományokat követ, az esti kötelező pulykasülttel, vendéglátással. De délelőtt azért még keverednek a határvidék kemény hagyományai a mexikói ünnepléssel és az amerikai hálaadással. Ilyenkor tartják a Buffalo Creek-i lövészversenyt.

 
 Felbolydul a városka élete, mindenki izgatottan várja a lövészverseny kezdetét, árgus szemekkel figyeli a jelentkező lövészeket, a díjakat felajánló hölgyeket. A verseny ugyanis az udvarlás kezdete, vagy az addig titokban zajló románc elismertetése is lehet. Persze indulnak a versenyen idősebb férfiak is, ajánlanak fel szárnyast már elvirágzott asszonyok is, de a nagy izgalom a fiatalok körül van. A lassan eladósorba kerülő lányok élő pulykát hoznak a versenybíróknak, akik miután gondosan megjelölték az állatot, beássák a szerencsétlen pulyka testét, hogy csak a nyaka és feje lóg ki a földből. Ez a célpont. De a játékszabályok ennél bonyolultabbak. Mindenki tudja, melyik madár melyik lányhoz tartozik, és a legények az ötdolláros nevezési díj befizetése után a szívüknek legkedvesebb madárral próbálkoznak. Ha nem sikerül ellőni a pulyka nyakát, akkor újabb öt dollárért megint próbálkozhat a sikertelen lövész, aztán újra és újra, mindig újabb öt dollárért, viszont egyre gúnyosabb nevetés kíséretében. Itt nincs sok becsülete annak, akinek húsz dollárt kell költenie pulykára! Mégis sokan próbálkoznak a megfelelő madár lelövésével, mert a jutalom csábító, a zsákmányt a felajánló hölgy megsüti, és a szerencsés kezű lövészt meghívja a Hálaadás napi pulykavacsorára. Buffalo Creek-ben sok házasság kezdődött közös pulykaszeleteléssel.
 

Ebben az évben, az 1865-ös Appomattox-i fegyverletétel után különösen nagy izgalommal várják a lövészversenyt. A városka háborút megjárt fiataljai, a szerencsés túlélők ülik most a Hálaadás ünnepét, mely számukra új tartalmat kapott, a túlélés és újrakezdés ünnepe is lett, ki tudja, talán némelyiküknek a családalapítás kezdete is. Fokozza az izgalmakat, hogy idén a városka egyik leggazdagabb családjának lánya, a mézszín hajú Suzanne Croft is hoz pulykát. A még nőtlen veteránok Hackenschmidt papa szalonjában alapoznak a lövészversenyre, ki jóféle Tennessee whiskeyt, más pedig a Németországból elszármazott kocsmáros sörét használja célzóvíznek. Közben nagy hangon vitatják az esélyeket, kérkednek háborús tetteikkel. Őket hallgatva nem is érteni, Lee tábornok miért tette le a fegyvert, hiszen Hackenschmidt papa vendégei győzelemre vihették volna Dél ügyét. A poharak és korsók egyre keringtek, és a zajos társaság szinte meg sem hallotta a lövészverseny kezdetét jelző mozsárlövést. A mexikói háború veterán tüzére, a féllábú Gomez altiszt elsütötte az ósdi mozsarat, kezdődhetnek a nevezések. A kissé kapatos fiatalok egymást taszigálva rohantak a lövészverseny színhelyére, a marhakarámok melletti rétre. Elkéstek. A pulykák már földbe ásva várták végzetüket, és egy-két lövés el is dördült, egyelőre eredménytelenül. Siettek hát leszurkolni a fejenkénti öt dollárt, bár a késés miatt nem tudhatták, melyik pulyka melyik lányhoz tartozik. Ez bizony így zsákbamacska, illetve zsákbapulyka, de sebaj, a Buffalo Creek-i lányok mind szépek. Alig hogy befizették a nevezési díjakat, új versenyző érkezett egy tarka indián pónin. A fiatalember öltözéke, járása egyaránt vadászra vallott, kezében idejétmúlt, viharvert elöltöltő hosszúpuska, övében vadászkés és egy csejenn tomahawk. A vadász a lővonal mögött hosszú puskájára támaszkodva csendben figyelte az eseményeket. Rezzenéstelen arcáról semmit sem lehetett leolvasni, nem kiáltott fel a többiekkel együtt egy-egy szép találatnál, nem csóválta a fejét hibázáskor. Figyelt. Közben a versenyzők és a pulykák egyre fogytak, de ő nem mozdult. Már csak három pulyka várt végzetére, köztük Suzy Croft madara is. A vadász ekkor szó nélkül letett a bíró elé öt dollárt, és elkezdte tölteni az öreg puskát. Először is, az irdatlan hosszú töltővesszőre kendőt tekerve tisztára húzta az amúgy is ragyogó csövet. Lőporszarujából gondosan belemérte a lőport a csőbe, majd elővett egy darab bezsírozott szarvasbőrt és egy golyót. A golyóba – bizonyára megszokásból – késsel keresztet vágott, utána a bezsírozott szarvasbőrrel letolta a csövön. Egy-két könnyű ütés a vesszővel, és kész. A fiúból áradó végtelen nyugalom lecsendesítette a tömeget is, érdeklődve nézték az előkészületeket. A vadász az övén levő szelencéből csappantyút rakott a lőkúpra, a kakast felvonta és a cső elkezdett emelkedni. Mindenki lélegzet visszafojtva várta, melyik madárra fog lőni. A cső lassan végigpásztázta a pulykákat, majd hirtelen eldördült a lövés. Az idegen vadász ötven lépésről ellőtte a pulyka fejét.
- A pulykát felajánlotta miss Suzanna Croft! – kiáltotta a bíró. A vadász kalapját levéve elegánsan meghajolt a pipacsvörössé váló Suzy felé.
- Kisasszony, a nevem Daniel Potter.
- Mr. Potter, legyen a vendégünk a Hálaadás napi vacsorán - mondta a hagyományos meghívót még mindig elpirulva a lány. - A bank emeletén várjuk hétkor. Potter szótlanul meghajolt újra, feltette a kalapját és tarka póniján ugyanolyan csendesen távozott, ahogy érkezett. A veteránok ekkor fogták csak fel, hogy az idegen megfosztotta őket az esélytől, hogy miss Suzyval vacsorázzanak.
- Ki az ördög ez a fickó? - kérdezte a bírót egyikük, de a bíró csak tanácstalanul rázta a fejét. - Még soha nem láttam itt, de valahogy ismerős az arca.
- Micsoda disznóság, idejön egy jöttment, és mindjárt Croftéknál vacsorázik! - háborogtak a fiúk. - Mi meg mehetünk vissza Hackenschmidt papához.
- Miért nem voltatok ügyesebbek, dicső hadfiak? - nevetett rajtuk a féllábú veterán tüzér. - Nektek is volt esélyetek, mamlaszok!
Közben Croftéknál már készült a pulyka. Suzy ügyesen forgolódott a konyhában, kezére dolgozott az anyjának, amíg készítették az ünnepi vacsorát. Közbe-közbe időnként elgondolkozott és elpirult.
- Mondd csak Suzy, ki lehet ez a fiatalember? - kérdezte az anyja.
- Nem tudom, soha nem láttam még. - pirult el újra a lány.
- Gyanús vagy te nekem, nagyon gyanús. De annyit mondhatok, ha a fiú nem nyeri el apád tetszését, akkor többet nem találkozhatsz vele.
Suzy nem válaszolt, csak pipacsvörösen elkezdett teríteni. Pontosan hét órakor kopogtak az ajtón. Mrs. Croft ajtót nyitott. A fiatal vadász egy darabig szótlanul állt az ajtóban, majd megszólalt.
- Asszonyom, hálás vagyok a meghívásért.
- Fáradjon beljebb, ünnepeljük együtt a Hálaadás napját, mr. Potter.
A vacsora csendben zajlott. A papa, Adam Croft, a Croft&Co. Bank tulajdonosa szigorú arccal nézte a vendéget, és azon gondolkozott, honnan olyan ismerős az arca. Végül nem bírta tovább.
- Mivel foglalkozik, fiatal barátom?
- Vadász vagyok. - hangzott az egyszerű válasz. - A háború előtt a Harvardra jártam. - tette hozzá. Az est folyamán több szó nem is esett. A vacsora után a fiatalember udvariasan megköszönte a vendéglátást, meghajolt és távozott. A szülők döbbenten néztek egymásra.
- Nem egy szószátyár fajta - jegyezte meg mr. Croft.
- Nem is látszik tehetősnek - tette hozzá mrs. Croft. - Minél előbb elfelejted, annál jobb. - Suzy ismét vörös lett. - Még csak tizenhat éves vagy, ráérsz még a fiúkkal foglalkozni.

Csendben, vidékiesen elmúlt a tél, jött a tavasz, és Buffalo Creek-ben már senki sem emlékezett a fiatal vadászra. Vagy mégis? Suzy Croftot újabban gyakran látták kilovagolni a városból. Mindig ebéd után ment, és öt óra körül már megint bekötötte lovát az istállóba. Ezekről az utakról apja nem tudott, így nem tudta megtiltani sem. Az anya pedig, nos, az anya érezte a lányban végbemenő változásokat, de nem szólt, bízott Suzyban. Valamikor nyár közepén tarka póniján megérkezett Daniel Potter. A lovat kikötötte a bank előtt. Egyenesen mr. Crofthoz ment, és a maga lassú, szűkszavú módján megkérte Suzy kezét.
- De fiatalember - mondta elképedve a bankár - nem is ismerjük magát! Egy találkozásra nem lehet családot alapítani!
- Többször is találkoztunk már Suzyval, és a megélhetésem biztos.
- Még hogy biztos? Egy ilyen prérikódorgónak biztos a megélhetése? Nem, fiatalember, nem engedem a lányom ilyen sorsra! Megtiltom, hogy akár csak még egyszer is találkozzanak!
Potter nem válaszolt, talán egy percig is állt némán, aztán szokása szerint meghajolt, és kiment. A szívében feszülő érzéseknek semmi jelét nem adta, csendben – ahogy érkezett – ellovagolt. Este, vacsora közben mr. Croft megjegyezte:
- Ma nálam járt a tavalyi vadász, Potter. Meg akarta kérni Suzy kezét. Kidobtam. Erről nem is akarok több szót hallani, megtiltom, hogy Suzy még egyszer találkozzon vele!
Suzy, bár engedelmes lánya volt apjának, dacosan lesütötte a szemét. Vége lett a kilovaglásoknak, apja – biztos ami biztos – eladta a lovat. Az élet ment tovább Buffalo Creek-ben.

 

 Eljött az ősz, és eljött a Hálaadás napja. Idén is megrendezték a hagyományos lövészversenyt. Suzanne Croft, szülei unszolására megint vitt élő pulykát a versenyre, és titokban abban reménykedett, szegény állat élve megússza a lövészversenyt. Suzy szívében kitörölhetetlen kép élt egy bizonyos, tarka lovon ülő vadászról. Bánatosan leadta a pulykát a bírónak, és visszament a nézőtérre az anyja mellé, aki megpróbálta kicsit felvidítani.
- Ne vágj már ilyen savanyú képet, mosolyogj! Hátha lesz a mai versenyzők között egy különb, mint a tavalyi.
- De mama! Nincs nála különb, és nekem csak ő kell!
Gomez altiszt rágott szivarcsutkájával éppen el akarta sütni az ósdi mozsarat, amikor egy lovas érkezet vágtatva a versenybíró elé. Abban a pillanatban, amint a mozsár eldördült, egy ötdolláros arany csendült a bíró asztalán, az első nevezés. Suzy felsikoltott, a tarka indián pónin Daniel Potter ült. Tekintetével kerülte a nézőket. Leszállt a lóról, és nyugodt mozdulatokkal megtöltötte az öreg elöltöltőt. A pletykára éhes nézősereg elcsendesedve várta, mi fog történni. A vadász, bizonyára hogy növelje a feszültséget, nem sietett. Halálos nyugalommal emelkedett a hosszú cső, majd végigpásztázott az összes pulykán. Suzy könnyekkel a szemében szorongatta anyja kezét. A puskacső már másodszor járta végig a pulykanyakak erdejét, majd hatalmas füstöt vetve, hosszú mély dörrenéssel elsült. Az egyik pulyka nyaka fej nélkül lehanyatlott. A drámának vége. Vagy mégsem?
- A pulykát felajánlotta miss Suzanne Croft! - kiáltotta a bíró, épp úgy, mint tavaly. Potter kalapját levéve nézett a lányra. Suzyban ekkor megérett az elhatározás, és anyja parancsa, apja tiltása ellenére elmondta a hagyományos meghívót:
- Mr. Potter, legyen vendégünk a Hálaadás napi vacsorán. A bank emeletén várjuk hétkor.
- Köszönöm kisasszony, ott leszek. Potter meghajolt, felült a lovára és csendben elment. A tömeg némán szétnyílt előtte. Crofték sietve távoztak a pulykával, a helyi pletykafészkek már kerekítgették magukban a történteket. Otthon aztán Adam Croft tombolt:
- Ide aztán be nem teszi a lábát az a prérikódorgó!
A mama csak annyit mondott erre:
- Te is tudod, hogy a meghívást már nem lehet visszacsinálni! Suzy, irány a konyha, kezdjük el a főzést. Anya és lánya kivonultak a konyhába, mr. Croft pedig szivarral és whiskeyvel nyugtatta magát.
- A vacsora után kidobom az arcátlan fickót, aztán szólok Murphy seriffnek, hogy Potter még egyszer be ne tehesse a lábát Buffalo Creek-be. - morfondírozott két korty között. A vacsora szinte teljesen úgy zajlott le, mint egy évvel ezelőtt. Potter egy szót sem szólt, mr. Croft mérgében hallgatott, mrs. Croft és Suzy nem mert szólni. A fiatalok nem is néztek egymásra, és ez az apát nagy megelégedéssel töltötte el. A vacsora végén Daniel Potter szó nélkül felállt, meghajolt a szülők felé, és csendben elment. Suzy nem bírta tovább, eltörött a mécses. Végigsírta az asztal leszedését, a mosogatást, az esti imát. Álomba sírta magát. Szép álomba, melyben egy tarka indián pónin lovagol, miközben két erős kar öleli át!

 Másnap reggel Crofték nem találták lányukat. Suzy eltűnt, nem vitt magával semmit. Mr. Croft tajtékozva ment Murphy seriffhez, kiadták a körözést Daniel Potter ellen emberrablásért. A bankár mélyen a zsebébe nyúlva még 500 dollár vérdíjat is kitűzött Potterre, dead or alive, élve vagy halva. Az összeg hallatán sokan lóra kaptak a vélt könnyű pénz megszerzéséért, de hiába. A fiatalokat elnyelte a préri, és csak mrs. Croft imádkozott esténként a boldogulásukért. Már két hét telt el Hálaadás óta, amikor mr. Croft a banki postában egy levelet talált. A levelet Alex Travis, az állam szenátora küldte. A levélben meghívta Croftot és családját unokaöccse esküvőjére, egy Fort Worth melletti kisvárosba. Mivel a szenátor a Croft&Co. Bank kiemelt ügyfele, ezt a meghívást lehetetlen volt lemondani. Ha Suzy két napon belül nem kerül elő, nélküle kell Croftéknak utazni. Nem került elő. A seriff csak annyit tudott mondani:
- Az egész államban körözzük őket, mr. Croft. A vérdíj magas, előbb-utóbb valaki elkapja ezt a Pottert. A szülők így lányuk nélkül szálltak postakocsiba, hosszú és poros utazás végén megérkeztek az esküvő színhelyére, Jacksboro-ba. Mivel a postakocsi késett, ezért egyenesen a templomba siettek.
- Elnézést a késésért, mr. Travis - szabadkozott Croft - a postakocsival bajok voltak.
- Nem tesz semmit, kedves barátom, - válaszolta a szenátor - örülök, hogy még idejében ideérkeztek erre a szép eseményre. Nagyon sajnáltam volna, ha nem jönnek el.
- A lányunk nélkül nem is akartunk jönni - szomorodott el mrs. Croft.
- Ne aggódjon asszonyom, valami azt súgja nekem, Suzy hamarosan előkerül - vigasztalta az asszonyt mr. Travis. Ekkor felbúgott az orgona, a tömeg elcsendesedett. A helyi lelkész, két oldalán az ifjú párral végigment a templomon, és elkezdődött a szertartás. Sajnos Crofték elég rossz helyet kaptak, egy oszloptól szinte semmit sem láttak, csak a menyasszony fátylának a szegélyét és a papot.
- Daniel Potter, kívánod-e az itt megjelent Suzanne Croftot feleségedül?
- Igen.
- Suzanne Croft, kívánod-e az itt megjelent Daniel Pottert férjedül?
- Igen.
Mrs. Croft hang nélkül összecsuklott. Crofték a szertartás további menetét már nem is érzékelték. A szenátor felesége parfümös üvegével magához térítette az anyát, segített gyorsan rendbe hozni szétzilálódott toalettjét. Közben mr. Travis magyarázott:

  - Nem örültem, amikor kiderült, hogy kedves unokaöcsém ilyen hirtelen nősülni akar. Én magam akartam neki megfelelő párt választani, mert nem mindegy, hogy az állam egyik legnagyobb birtoka – melynek Daniel az örököse – milyen háziasszonyt kap. De amikor megtudtam, ki a választottja, megnyugodtam. Hiszen három éve, megválasztásomkor már mindannyian találkoztunk, bár Suzy akkor még csak 14 éves csitri volt. És nézzék meg most, ő az állam legszebb fiatalasszonya!
- Ezért volt olyan ismerős Potter - morogta magában Croft.
-A lányuk lett - tette hozzá a szenátor - a hatalmas gazdaság, a Two Turkey Ranch úrnője!

 Az esküvői szertartás után a meghívottak és a boldog ifjú pár kikocsiztak a ranchre, hogy az esküvői ebédet elfogyasszák. A frissen épült ház nappalijában már terített asztalok várták a vendégeket.
 

 

 

A nappaliban egy terméskő kandalló fölött egy viharvert, öreg hosszúpuska lógott, mellette két pulykatoll legyező. Hát így végződött a Buffalo Creek-i lövészverseny.

 

 

 
Feleségemnek, Déli Napsugárnak
M.G. Rooster
Némethy Géza
2007.