Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Vérstrucc VándorVödör

2009.02.10

 

 

Kép

 

 

Vérstrucc VándorVödör

 

Tereplövészet elöltöltőkkel, avagy nem csak a versenysport létezik

 
 

Sokan vannak, akiknek a sportlövészetről automatikusan a versenysport jut eszükbe. De a sportlövészet nem csak verseny, hanem kimondottan szórakoztató, közösségformáló játék is lehet. Ennek egy érdekes formája volt a Vérstrucc VándorVödör (VVV), az elöltöltő fegyveres vadászjáték, egyfajta lőtéren űzött szituációs tereplövészet, csapatjáték, közösségi program, mely egyaránt szólt a hagyományőrző lövészetről, a közös játékról, nevetésről, bográcsolásról és táborozásról. Annak idején néhány elöltöltő lövész összefogott, és kitalálták a VVV elődjét, a Coboly Eksönt, ami vadászjáték volt kovás fegyverekkel. Egyenes lőpályára kitett állatfigurás lőlapokra lőttek, két csapatban. Aztán, mivel az elnevezést a CAS akkori vezetősége kifogásolta, a játék új nevet kapott. Az új névvel együtt új totemállatot találtam ki, a verőcei vérstruccot (Struthio sanguis veröceiensis), Kép és a VVV-t már új játékszabályok szerint szerveztem át. Az első, és legfontosabb változás az volt, hogy a VVV önálló, egész napos, illetve kintalvós-kétnapos rendezvény lett. A kovás fegyvereken kívül már bármilyen elöltöltő fegyverrel is lehetett játszani, megmaradt viszont a kötelező tarisznyából töltés, asztal és hasonló segédeszközök nélkül. Továbbra is csapatjáték volt, izgalmas szabályokkal. Az összes résztvevő neve bekerült egy kalapba, ahonnan a játékmester kihúzta a két csapatkapitány nevét. Utána ők húzogattak felváltva, így állt össze a két csapat. Fontos tényező, hogy nem egyéni versengésről volt szó, hanem igazi csapatjátékról. Ezután valamilyen ügyességi feladattal (pl. tomahawkkal célba sújtás) eldöntötték, melyik a bal, és melyik a jobb csapat. Innentől kezdve mindenki a csapata szerinti bal, illetve jobb lőlapra lőtt, bár ez korántsem volt egyszerű. El kellett dönteni, melyik éppen a bal lőlap, ugyanis nem biztos, hogy a baloldalon levő a bal lőlap, mert például ha a lőlapon a bölény jobbra néz, akkor az a jobb lőlap. A célok így keverten lettek kihelyezve, hiszen a vadász sem lő azonnal, el kell döntenie, egy csapat bölényből melyiket lövi ki. Ez aztán alaposabb megfigyelésre késztette a vérstruccvadászokat. De nem csak bölényre vadásztunk, hanem mindenféle izgalmas lényre. A választék igen széles volt, vérstrucc, bölény, vaddisznó, földönkívüli, és még sok egyéb. A cél hol plüssállat formájában jelent meg – ilyenkor a mellé kihelyezett lőlapra kellett tüzelni, – hol a lőlap jelenítette meg a célállatot. Némelyik komoly kihívás elé állította a lövőt, mert nem könnyű eltalálni a két centi vastag kígyót, vagy a bozótosban rejtőzködő medvét. Ha a rendezvények közül egyet ki kellene emelni, akkor talán a medvevadászatot említeném. Nagyszerű esemény volt, sok résztvevővel, izgalmas és változatos lőpályával. A lőtéren több lőállásból kellett a legkülönbözőbb méretű és formájú medve lőlapokra lőni, a szürke medvétől a dühös macin keresztül a távolban verekedő, életnagyságú medvékig. Ők mintegy 120 méterre bunyóztak, és enyhén felfelé kellett ilyen távra lőni. A lőirányok természetesen a biztonság legszigorúbb figyelembe vételével igen változatosak voltak, volt vízszintes lövés, volt felfelé irányuló lövés, és volt meredeken lefelé célzott lövés is, ahol a képzeletbeli vízmosás mélyén megbújó medvékre kellett lőni, tehát kihasználtuk a lőpályák által adott minden lehetőséget. A lőtáv 15 métertől 120-ig változott. Minden lőállásnál a lővonalban alakítottunk ki biztonságos töltőhelyet. Amikor egy lőállás összes lehetőségét kimerítettük, a vérstrucc-vadászok a játékmester és a lövészetvezető vezetésével átvonultak a következőhelyszínre, ahol a játékmester szükség szerint elmagyarázta az újabb lőfeladatot, ami gyakran nagy derültséggel járt, hiszen volt olyan feladat is, ahol térdre ereszkedve kellett a macit pontosan fenékbe lőni, ami ugyan nem vadászias, de meglepően szórakoztató egy vicces verseny keretében! Maga a „vadászterület” – a versenyekkel megegyezően – tizenhárom puskalövésből állt, de itt az összes lövés értékelve lett. Ezen kívül egyéb feladatok is voltak, például a támadó vérmedvét tomahawkkal le kellett küzdeni, aztán meg kellett találni a medvék éléskamráját, amit ki is fosztottunk. Aznap nehéz sorsuk volt a maciknak, de a méhecskék sem jártak jobban. Kép A vadászterületről levonulva a csapatok egyenes vonalba felállva sortűzzel még a lődomb elé függesztett méhkaptárt is célba vették, pontosabban a kaptárt tartó spárgát kellett ellőni úgy, hogy sem a kaptár, sem a kaptáron található méhecske és maci nem sérülhetett meg! A feladat sikeres teljesítése és a lőlapok kiértékelése után jött az eredményhirdetés, ahol minden résztvevő a megszerzett zsákmányból (vagyis a felajánlott díjakból) kapott vadászrészt - a macik elcsent éléstárából szamócalekvárt, a kaptárból mézet, és az elejtett medvéket szimbolizáló medvesajtot - kapott. Az eredményhirdetéskor a győztes csapat kapitánya átvehette a Vérstrucc Kép VándorVödröt, amibe betöltötte a nyeremény-pezsgőt, a csapat tagjai sorban ittak belőle. Természetesen az előkelő második hely birtokosai is kaptak a pezsgőből. Ezek után következett a közös bográcsos étel, aztán tábortűz és alkoholos folyadékok alkalmazásával késő éjjelig beszélgettünk. Másnap reggelire szalonnát sütögettünk, és folytattuk a lövészkedést a saját örömünkre, majd kora délután a kétnapos rendezvény élményeivel eltelve elindultunk haza. Akit a téma jobban érdekel, az a VVV teljes képanyagát megtalálja a www.verstrucc.fw.hu weboldalon, a Képtárban. Ezen kívül itt van a Strucckonyha is, ami gasztronómiáról szól lövészeknek, príma receptekkel, képekkel. A Vérstrucc VándorVödör jó példa volt arra, hogy a lövészéletbe nem csak a versenysport, hanem a szórakoztató, vidám kikapcsolódást nyújtó játék is beletartozhat.

 
 
M.G. Rooster
Némethy Géza
2007.